„Bevallom, erre nem készültünk” – Bánhidi a Veszprém elleni vereség után – videóval

A Telekom Veszprém elleni 34–27-es vereséget követően a Pick Szegedtől Bánhidi Bence és Bodó Richárd értékelte a bajnoki döntő második mérkőzését a Sportal TV-nek.

Pénteken dől el a bajnoki cím, méghozzá Szegeden.

A bajnoki finálé második mérkőzésén a Szeged nem tudta megismételni a múlt pénteken nyújtott teljesítményét, és 34–27-re kikapott a Veszprém Arénában, a két győzelemig tartó párharc így 1–1-re áll. A Szeged és a magyar válogatott beállója, Bánhidi Bence úgy vélte, negyven percig tartották a lépést az ellenféllel, ám utána amatőr hibákat követtek el, arra pedig nem számítottak, hogy az ellenfél szinte végig két balkezessel játszik majd.

A Szeged átlövője, Bodó Richárd szerint ezúttal teljesen más arcát mutatta mindkét csapat mint a döntő első meccsén, csapata pedig képtelen volt hatvan percen keresztül magas szinten koncentrálni védekezésben – ám a pénteki, mindent eldöntő harmadik meccset ettől még megnyerhetik.

EZT OLVASTA MÁR?