Hogy mi? A válogatott szünetben pótolnák be a Barcelona elhalasztott bajnokiját

A Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) jövő hét csütörtökön, március 27-én szeretné bepótolni a Barcelona–Osasuna La Liga-mérkőzést. A Barcelona nem ért egyet a döntéssel, és fellebbez ellene, miután ekkor még válogatott szünet lesz, s több játékosa nem elérhető.

Új időpontot tűztek ki az elhalasztott Barcelona-Osasuna mérkőzésre, melyet eredetileg március 8-án rendeztek volna meg, de a katalánok orvosa, Dr. Carles Minarro halála miatt a hazai játékosok a halasztást kérvényezték, amelyet az Osasuna el is fogadott.

Az RFEF által választott új dátum azonban komoly vitákat kavar. Március 27-ét tűzték ki a mérkőzés időpontjául, amely a jövő hét, amikor még válogatott szünet lesz. A hivatalos közleményben olvasható, hogy mindkét klub az utolsó kettő, a 37. és a 38. forduló között szerette volna megrendezni a bajnokit – a sűrű naptár miatt addig alig találni olyan hetet, amikor beilleszthető lenne.

S, hogy miért lett mégis március 27-e kijelölve? A liga szabályzata szerint az „első megfelelő időpontot” kell kiválasztani.

A döntés viszont nem tetszik a feleknek, főleg a Barcelonának, amely fellebbez a Marca értesülései szerint.

Az Osasuna elleni, márciusi 27-i mérkőzés miatt Hansi Flick szinte biztosan nem számíthat Ronald Araújóra és Raphinhára. Mindkét játékosnak válogatottbeli kötelezettségei vannak március 25-26-án éjjel, amely után egy igen kiadós repülőút vár rájuk.

EZT OLVASTA MÁR?