Bartosz Grzelak szerint a kemény munkának köszönhetik a két egymás utáni győzelmet – videóval
)
„Nagyon nehéz meccsre számítottam az MTK ellen – kezdte értékelését a Vidi mestere a meccs utáni sajtótájékoztatón. – A piros lapig így is volt, hiszen addig nem voltunk elég élesek. A piros lap azonban görcsössé is teheti a játékosokat, mert ilyenkor azt gondolhatja mindenki, hogy sokkal egyszerűbb így játszani. Szóval egy mentális meccset is vívtunk a pályán, mert a játékosok ezekben az esetekben azt gondolhatják, hogy már a következő öt percben gólt kell rúgniuk! Megoldottuk ezt a helyzetet, kontrolláltuk a játékot. De jár a tisztelet az ellenfelünknek is, mert jól játszott, mindent megtett, hogy lezárja előttünk a területeket… Boldog vagyok, mert egymás után ez volt a második győzelmünk – ezt a kemény munkának köszönhetjük!”
Bartosz Grzelak meccs utáni teljes értékelése:
EZT LÁTTA MÁR?