Nyolc év után vége! Válik a világbajnok futballista

A volt világelső teniszező, Ana Ivanovics és férje, a világbajnok labdarúgó, Bastian Schweinsteiger, 8 év házasság után válik.

Bastian Schweinsteiger és Ana Ivanovics 2014-ben ismerkedtek meg egymással, s nem sokkal később már hivatalossá is tették a kapcsolatukat. Azóta a sportvilág egyik leghíresebb párjának három gyermeke is született, most viszont minden jel arra mutat, hogy zátonyra futott a házasság.

A Blikk ugyanis a német Bunte című magazinra hivatkozva megírta, hogy az „álompár” már két hónapja nincs is együtt. A korábbi világelső teniszező jelenleg Belgrádban él, ahová a három gyermeket is magával vitte, míg a német világbajnok többnyire München tartózkodik.

Egyelőre egyik korábbi klasszis sem erősítette meg a hírt.

EZT MÁR OLVASTA?