A klub a honalapján számolt be arról, hogy Banga Nándor, Mártonffy Máté és Valentyin Razumnyak is máshol folytatja pályafutását.Banga 2023 nyarán érkezett a Ferencvároshoz, az Egyesült Államokból tért haza. A 2002-es születésű csatár a 2023/24-es és a 2024/25-ös idényben is 41 Erste Liga-alapszakasz mérkőzésen lépett pályára, első ferencvárosi szezonjában hét, a másodikban pedig kilenc ponttal segítette a csapatot a rájátszásba, amelyben mindkét szezonban egy-egy pontot szerzett. A két idény alatt egy-egy magyar bajnoki és Magyar Kupa-aranyat, egy Szuperkupa-győzelmet, egy Erste Liga-ezüstöt és egy Magyar Kupa-bronzot ünnepelhetett a csapattal, valamint részese volt Belgrádban a Kontinentális Kupa-továbbjutásnak is.
Mártonffy kettős igazolással érkezett az FTC-Telekomhoz 2024 nyarán a Vasas U20-as csapatától. Az elmúlt szezonban 17 Erste Liga-meccsen nevezték, ezeken két pontot szerzett, de ott volt a csapattal Brassóban, a Kontinentális Kupa-fordulón, ahol megszerezte pályafutása első felnőtt találatát.
Az orosz csatár, Razumnyak szintén tavaly nyáron érkezett a DVTK Jegesmedvék csapatától, s gyorsan meghatározó játékossá vált. Harminckét alapszakasz-találkozón 34 pontot szerzett, azonban egy sérülés miatt idő előtt befejeződött számára az idény. Ettől függetlenül ott volt a csapattal minden hazai meccsen és együtt ünnepelhette társaival a Magyar Kupa-győzelmet.
A klub szakmai stábja továbbra is dolgozik a keret kialakításán, az érkezők mellett a múlt héten több távozót is bejelentettek.