Hirdetés
Los Angeles 2028

Bejelentették két sportág helyszínét

A szlalom kajak-kenu mindig látványos
A szlalom kajak-kenu mindig látványos - Fotó: IMAGO
Ezer nappal a megnyitó előtt a Los Angeles-i olimpia szervezőbizottsága bejelentette, hogy a szlalom kajak-kenu versenyének helyszíne, valamint a softball-torna Oklahoma Cityben lesz.
Hirdetés

A 2028-as ötkarikás játékok szervezőbizottságának vezetői Oklahoma városvezetőivel közösen hétfőn közölték, hogy az OKC Softball Parkban és az OKC Whitewater Centerben minden előkészület a tervek szerint alakul, így a kezdésre minden készen fog állni ahhoz, hogy megfelelő színvonalon rendezzék meg az olimpiai küzdelmeket a két sportág összesen hét versenyszámában.

Hirdetés

A Los Angeles-i olimpia híd lesz a régiók és a helyi közösségek között a Csendes-óceántól Oklahoma City magaslati területéig

– jelentette ki Casey Wasserman, az LA28 szervezőbizottság elnöke.

David Holt
, Oklahoma polgármestere azt mondta, a város részvétele a nyári játékokban "egyedülálló lehetőség", amit meg kívántak ragadni, és örül, hogy az olimpiai élményt ők is átélhetik majd.

Los Angeles 1932 és 1984 után története során harmadszor lesz házigazdája az ötkarikás játékoknak, amelyre 2028. július 14. és 30. között kerül sor. A paralimpiát augusztus 15. és 27. között rendezik.

Hirdetés
Hirdetés