Beperelte a Forma–1-et Felipe Massa, utólagos világbajnok akar lenni

Ahogyan azt már korábban belengette, Felipe Massa pert indított a Forma–1 menedzsmentjével (FOM), az FIA-vel és Bernie Ecclestone-nal szemben.

Felipe Massa megtette a jogi lépéseket annak érdekében, hogy utólag a 2008-as idény világbajnoka lehessen. A brazil ex-versenyző a Londoni Felsőbíróságon keresetet nyújtott be a Forma-1 menedzsmentje (FOM), a Nemzetközi Automobil Szövetség és az F1 akkori főnöke, Bernie Ecclestone ellen.

A szóban forgó eset a 2008-as Szingapúri Nagydíj, amelyen a Renault-s Fernando Alonso nyert, nagyrészt annak köszönhetően, hogy csapattársa, Nelson Piquet Jr. szándékosan ütközött a falnak, ezzel safety car-fázist előidézve.

Az FOM és az FIA vezetői hamarosan tudomást szereztek erről, de nem törölték a futam végeredményét.

Massa vezette a versenyt, de az emlékezetes boxutcai incidens miatt – mely során magával rántotta az üzemanyagtöltő csövet – végül csupán tizenharmadik lett, míg riválisa, a 2008-as bajnoki címet végül egy pont előnnyel megszerző Lewis Hamilton értékes pontokat szerezve harmadik lett.

Az Autosport információi szerint Massa nagyjából 60-150 millió fontnyi kártérítést követel az elszenvedett anyagi károk miatt.

A brazil egyik ügyvédje korábban elmondta, az eljárás nem a bajnoki címet megszerző Hamilton ellen indul.