Bírósági ügy lett a kínos történetből: Wanda Icardi tagadja, hogy viszonya volt férje csapattársával
)
A 35 éves argentin modell, színész szerint az ügyet kirobbantó Fabrizio Corona újságíró óriási kárt okozott a családjának. Bár hangfelvétel is rendelkezésre áll a nő és a horvát játékos közötti flörtölésről, a feleség állítja, a hazugságok miatt kellett Icardinak 2019-ben elhagynia az olasz Intert: először kölcsönbe távozott a PSG-hez, majd a francia klub végleg szerződtette.
– Soha nem feküdtem le Marcelo Brozoviccsal. Ez a történet problémákat okozott nekünk családon belül és kívül egyaránt. A gyerekeimet zaklatták az iskolában, de a férjemnek és nekem is, aki az ügynöke vagyok, komoly gondjaink támadtak, miközben az egész történetből semmi sem igaz – mondta a tárgyaláson Wanda, aki az újságíró mellett több olasz lapot is beperelt. – A férjem emiatt volt kénytelen klubot váltani. Az Inter borzasztóan megnehezítette a helyzetet. Azt mondták neki, nézzen magának új klubot, váltson ügynököt, elvették tőle a csapatkapitányi karszalagot. Nem hiszem, hogy ez a pályán nyújtott teljesítménye miatt volt. Hatalmas gondjaink voltak a klubvezetéssel.
Érdekesség, a nő és Icardi annak idején úgy habarodtak egymásba, hogy Wanda a futballista sampdoriás csapattársa, Maxi López felesége volt, sőt, három fiuk is született. Azóta az argentin párnak két lánya lett, és bár Párizsban volt némi mosolyszünet köztük (akkor éppen a játékos állítólagos félrelépése miatt), jelenleg boldog házasságban élnek.