Hirdetés

Leszakadt a bicepsze a BJAHC vezetőedzőjének, amikor gyerekeket próbált menteni

A hétfői MR-vizsgálat után derül ki, hogy meg kell-e operálni (Fotó: MTI)
Leszakadt a bicepsze Kangyal Balázsnak, a Budapest Jégkorong Akadémia HC vezetőedzőjének szombaton, a Ferencváros elleni Szuperkupa-mérkőzésen – adta hírül az MTI.
Hirdetés

Amikor kidőlt a kordon, rajta volt egy csomó gyerek, akik hullottak előre, így én reflexszerűen utánakaptam a korlátnak, hogy ne essenek le. Viszont akkor már minimum tíz gyerek lógott a korláton, és ahogy bicepszből, egy kézzel elkaptam, hogy ne essenek be fejjel a vas alá, azt éreztem, mintha megszúrnának egy tőrrel a könyököm felett" – mesélte vasárnap a BJAHC közösségi oldalán Kangyal.

Hirdetés

Hozzátette: úgy néz ki, leszakadt a bicepsze, de csak a hétfői MR-vizsgálat után derül ki, hogy meg kell-e operálni.

A szakvezető a mérkőzéssel kapcsolatban – amelyet az FTC nyert 5-0-ra – elmondta: csapata csak időszakosan tudott úgy játszani, ahogyan szeretett volna, és ez az ő felelőssége.

Az a fajta munkaminőség és mennyiség, amit a játékosaim elvégeznek, nyilván a jó hokinak és a gyorsaságnak sem tesz jót a szezon elején. Azonban mondtam a srácoknak, hogy ez egy befektetés a jövőnkbe, ezt meg kell tennünk

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés