Blagojevics: „Nehéz visszavágó vár ránk Debrecenben"
)
Szrdjan Blagojevics, a Debrecen vezetőedzője Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A Debrecen egygólos győzelmet aratott idegenben örmény ellenfelével szemben. A hajdúságiak vezetőedzője, Szrdjan Blagojevics szerint az történt, amire számítottak.
„Pontosan olyan nehéz mérkőzés volt, amire számítottunk, ráadásul ez volt az első tétmeccsünk az idényben. Nagyon meleg volt, ennek ellenére bizonyos időszakokban jól játszott a csapat, igaz, egy ideig nem sikerült gólt szereznünk. 60 percig kontrolláltuk a mérkőzést, sikerült is betalálni. A találkozó utolsó szakaszában védekezésre kényszerültünk, ezzel együtt elégedett vagyok a csapat játékával. Ez még csak az első mérkőzése volt a párharcnak, tudjuk, hogy nehéz visszavágó vár ránk Debrecenben."
Olvasta már?
Feliratkozás
Google News
Több, mint Sportal