Boczkó Gábor: Vannak klasszis versenyzőink, akik példaképek lehetnek
)
Kiemelte, az éremtábla abból a szempontból nem mutatja a teljesítményt, hogy azok az országok, amelyek szereztek aranyat, előrébb kerülnek, és az érmek száma a rangsorolásnál nem számít. A magyar csapat az éremtáblán kilencedik lett, a dobogós helyezéseket tekintve viszont a franciákkal és az olaszokkal együtt a legeredményesebb volt.
Ezüstérmet szerzett a párbajtőröző Siklósi Gergely, valamint a Szilágyi Áron, Rabb Krisztián, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász összeállítású férfi kardcsapat, a Siklósi, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor párbajtőr négyes, illetve bronzot a tőröző Szemes Gergő, továbbá a Szemes, Dósa Dániel, Mihályi Andor, Tóth Gergely férfi tőrválogatott és a Battai Sugár, Szűcs Luca, Pusztai Liza, Katona Renáta alkotta női kardegyüttes.
Ennyi már régen nem volt, meg az sem, hogy három fegyvernem két-két éremmel járult hozzá az összeredményhez
– emelte ki a kapitány, emlékeztetve egyúttal arra, hogy párbajtőr egyéniben Siklósi Gergely hosszabbításban kapott tussal maradt le az aranyéremről, a férfi kardcsapatnak is volt esélye a győzelem kiharcolására és férfi párbajtőrben is döntőt vívott a válogatott.
Az Eb után kiemeltem, hogy a női kard- és a férfi párbajtőrcsapat eredménye miatt komoly hiányérzetem van, ennél sokkal többet tudnak. Ezt be is bizonyították, sokkal nehezebb versenyben keményebb mezőnyben előrébb tudtak lépni, a lányok a negyedik helyről a harmadikra, a fiúk az ötödikről a másodikra.
Úgy fogalmazott: egyértelműen látszik, hogy a magyar és a japán csapat kiemelkedik a férfi párbajtőr mezőnyből.
„Ennek kifejezetten örülök, annak nem, hogy a japánok elég komolyan felkészültek belőlünk, és mi ezt nem tudtuk lereagálni, nem tudtunk megújulni" – tette hozzá közvetlenül a párbajtőrözők fináléja után.
Az egész magyar csapatot illetően kiemelte, hogy a versenyzők döntő többsége „megtette, amit tud, kirakta a szívét a pástra és küzdött keményen".
Látjuk, hogy vannak klasszis versenyzőink, akik példaképek lehetnek. Külön örülök, hogy a csapat egységes volt és jól tudott küzdeni, egymásért kiállni. Most már minden szakágban van sanszunk, női tőrben és női párbajtőrben is. Senki ellen nem úgy állunk föl, hogy nincs semmi esélyünk.
Kitért a férfi tőrözők remeklésére, amiről úgy vélekedett, hogy ez talán „meglepetésnek tekinthető, de mégsem az", mivel „rengetek munkát végeztek el" a csapat tagjai. Elmondta, hogy a 2023-as, milánói világbajnokság után – melyen a férfi tőrözők a 14. helyen végeztek – volt egy közös alapozás a férfi párbajtőrözőkkel, illetve egy feltáró elemzés arról, miben tudnának javulni és ez egyértelműen a fizikum javítása volt. Ehhez jött még sok egyéb, többek között dietetika, mozgáskoordináció, a válogatott tőrözők pedig „alázatosan elvégezték a munkát, elkezdtek a nulláról építkezni". Ráadásul a csapat mögött erős utánpótlás korosztály van, ami segíti a fejlődést.
„A férfi tőr csapatversenyen izgultam. Én nagyon régóta nem izgultam már vívóversenyen, nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, de tényleg az van, hogy én ott nagyon szorítottam a srácoknak, mert elég mélyről kezdtek el építkezni és nagyon megérdemelték, hogy ez így sikerült" – árulta el Boczkó Gábor.
A vb előtt arról is beszélt, hogy figyeli majd, lesznek-e új emberek, akikre a következő években lehet számítani. Ezzel kapcsolatban az MTI-nek kiemelte férfi tőrben Tóth Gergelyt és Mihályi Andort, férfi kardban Rabb Krisztiánt, aki "a tavalyi olimpiával berobbant" és "huszonévesen alapembere a csapatnak". A párbajtőröző Keszthelyi Zsombor beszállását is jól sikerültnek nevezte, megemlítette a tőröző Nekifor Erikát, aki jól vívott egyéniben és a párbajtőröző Nagy Blankát, aki 18 évesen a legjobb 16-ig jutott.
Azt szoktam mondani, amikor elkezdünk egy ciklust, hogy ahonnan indulunk és ahova eljutunk az legyen felfelé törekvés. Nyilván ez nem tud mindig ugyanazon a szinten emelkedni, de azt kell megnézni, hogy két-három év múlva mennyit tudtunk fejlődni. Ezek az emberek tudnak fejlődni és ez a pozitívum
– vélekedett a szövetségi kapitány.