A Honvéd legendája 68 évesen kapta meg élete egyik legszebb ajándékát: egy tetoválást

Mondhatnánk, hogy ez a történet 2021. július 24-én, a Bozsik Aréna avatóján indult, de valójában jóval korábban, az 1980-as évek első felében.

Bodonyi Béla az idő tájt már a Bp. Honvéd méltán megbecsült játékosa volt, Ésik Tamás pedig a csapat egyik ifjú lelkes drukkere – és a kispesti utánpótlás egyik tehetsége.

„Amikor megkaptam Béla e-mail címét, először az 1984-es igazolásomat küldtem el neki. Máig előttem van, hogy labdaszedőként a pálya szélén állok, és csodálom a játékát. Sokáig senki nem akarta elhinni, de nekem mindig is Bodonyi Béla volt a kedvencem, hiába volt tele az a csapat klasszisokkal” – meséli immár ötvenévesen a kispesti szurkolói körökben csak SK-ként ismert fanatikus, aki 2021. július 24-én…

…és ezen a pontot térhetünk rá a négy évvel ezelőtti stadionavatóra. Szóval, Ésik Tamás akkor találkozott a sikerekben és élményekben gazdag pályafutását (hogy csak a legnagyobb eredményeit említsük: öt bajnoki cím, Magyar Kupa-győzelem, 27 válogatottság…) Svájcban befejező, 1988 óta ott élő Bodonyi Bélával.

„A Villareal elleni meccs előtt mondtam neki, hogy ő volt a kedvencem, de mintha nem akart volna hinni nekem – vág bele Tamás. – Kérdezte is, miért pont ő lett volna, amikor ott volt a csapatban Esterházy Márton, Nagy Antal, Garaba Imre vagy éppen Détári Lajos. Lehet, akkor nem tudtam meggyőzni, de tavaly az egyik karomra több, a Kispesthez és Kispesthez kötődő motívumot tetováltattam, köztük Bodonyi Béla fejelő mozdulatát a jellegzetes Skála-mezben. A mintául szolgáló kép 1985 októberében, a Steaua elleni hazai, igaz, nem Kispesten, hanem a Fáy utcában lejátszott BEK-meccsen készült. Karácsonykor küldtem el Bélának a fotót, azt mondta, élete egyik legszebb ajándéka volt, mert soha nem gondolta volna, hogy valaki ily módon emlékezik meg róla. Még a fiának is továbbította a képet, hogy nézd csak, hatvannyolc évesen sem felejtettek el! Abban maradtunk, ha legközelebb Magyarországra jön, találkozunk. Múlt héten hívott is, hogy hamarosan érkezik…”

A folytatás hol másutt, mint Kispesten következett. A Bozsik Aréna melletti Lipták Grund Pubban került sor egy afféle rögtönzött közönségtalálkozóra, amelynek keretében jó néhány szurkoló kérdezhette Jászdózsa egyik leghíresebb szülöttjét, aki az 1976 és 1987 között a Honvédban töltött tizenegy esztendő után újra otthon érezhette magát a kispesti ereklyékkel díszített, különleges hangulatú vendéglátó-ipari egységben.

„Három órán át mesélt Béla a régi szép időkről, de az volt az érzésünk, hogy három napig tudna – teszi hozzá Ésik Tamás. – Fantasztikus volt vele találkozni, őt hallgatni. Lenyűgözött a memóriájával is, hihetetlen volt, mi mindenre emlékezett. Persze őt sem felejtették el, úgy láttam, büszkeséggel töltötte el, hogy az idősebb drukkerek, akik még az ő csapatán nőttek fel, milyen jó szívvel gondolnak vissza rá.”

Az ifjabbak, akik „csupán” hallottak róla, nem kevésbé. Egyikük meg is jegyezte, bárcsak akkor lett volna fiatal, amikor a „nagy Honvéd” egyik bajnoki címet hódította el a másik után…

„Rég volt, szép volt, de igaz volt! – halljuk már Bodonyi Bélától. – De hogy valakinek én voltam a kedvence, abba még mindig furcsa belegondolni… Tamással évek óta ismerjük egymást, győzködött arról, hogy én voltam a legkedvesebb futballistája, ám egészen addig nem akartam ezt elhinni, amíg karácsonykor el nem küldte nekem a tetoválását megörökítő képet. Nem tagadom, meglepett és meghatott vele. Nehéz szavakba önteni, mit éreztem, soha nem gondoltam volna, hogy felkerülök valakinek a karjára. Főleg nem a hatvankilencedik életévemben járva…”

Természetesen a Honvéd történetének egyik legsikeresebb labdarúgója (nála többször csak Sikesdi Gábor ünnepelhetett bajnoki címet) sem feledkezett meg a 2021-es találkozásról.

„Tamás már akkor említette, hogy én voltam a kedvence, magamban meg azt gondoltam, persze, Dömének, Esterházy Marcinak ugyanezt mondta… – folytatja mosolyogva a Honvéd színeiben 281 NB I-es mérkőzésen pályára lépő, 80 gólt jegyző szélső. – A fotóval azért már meggyőzött! Most pedig eljött az alkalom, hogy ismét találkozzunk személyesen, külön örültem annak, hogy több szurkoló is megtisztelt az érdeklődésével, remek hangulatban telt az este. Volt, aki többet tudott a meccseinkről, mint én… Az igazság az, hogy ritkán nyílik lehetőségem nosztalgiázni, évente egyszer-kétszer látogatok csak haza, ámbár akkor összejövünk a hajdani játszótársakkal, és olyankor szóba kerülnek azok a bizonyos régi, szép idők…”

Egy Bulle melletti faluban már a nyugdíjasok életét élő Bodonyi Béla december 14-én tölti be a hatvankilencet, de ez nem akadályozza meg abban, hogy mozogjon. Jóllehet annak már két éve, hogy legutóbb futballozott, amikor csak teheti, kerékpározik, sőt télen snowboardozik is!

„Jól érzem magam a bőrömben – árulja el. – Azt nyilván sajnálom, hogy a Honvéd az NB II-ben szerepel, de remélem, hónapok múlva változik a helyzet, és az idény végére visszajutunk az NB I-be, oda, ahova ez a klub való. A szurkolók szerint aranyérmesek leszünk, én ünnepélyesen megígértem, hogy ez esetben a bajnokavatón újra itt leszek. Nagyon remélem, hogy jöhetek…”

S VÉGÜL AZ OMINÓZUS FOTÓ ÉS A TETOVÁLÁS: