Bondár Anna kiesett Párizsban
)
Bondár az előző körben a német Laura Siegemundot múlta felül, ám a második fordulóban jóval erősebb ellenfél várt a magyar teniszezőre. A WTA rangsor aktuális 14. helyezettje ugyanis már 18 tornagyőzelemnél jár pályafutása során, és Párizsban már kétszer is bejutott a legjobb 8 közé.
A mérkőzés az esélyeknek megfelelően kezdődött, a 30 éves ukrán játékos az első lehetséges alkalommal elvette Bondár adogatását és 3:0-ra ellépett, amikor eső miatt félbeszakadt a küzdelem. A játék mintegy negyven perc után folytatódhatott, a magyar teniszező pedig remekül jött vissza, előbb szépített, majd egyenlített. Ezután mindkét játékos magabiztosan szervált - Bondár 4:5-nél és 5:6-nál is játszmalabdát hárított -, így 6:6-nál jöhetett a rövidítés. Ebben Szvitolina 5-1-re elhúzott, s 62 perc után előnybe került.
A második szett gyors brékváltással kezdődött, Bondár pedig ezt követően is méltó ellenfele volt esélyesebb, de többet rontó riválisának: 4:3-as vezetésnél például két bréklabdát hagyott kihasználatlanul a magyar játékos. Ez nem sokkal később alaposan megbosszulta magát, ugyanis Szvitolina 5:5-nél brékelt, majd kiszerválta az 1 óra 56 perces mérkőzést.