Becker megrázó vallomása a börtönről

Itt a börtönben éreztem először életemben éhséget. Ezt az érzést addig nem ismertem. Mostanra hozzászoktam, hogy éhesen fekszem le, és éhesen ébredek éjszakánként.

Evés közben már nem figyeltem arra, hogy ízlik-e, vagy elég meleg-e az ételem. Mindig gyorsan és mohón ettem, hogy még kaphassak, ha szerencsém volt, és ismertem a megfelelő embereket a konyhán. Egyszerűen csak éhes voltam: reggel, amikor felébredtem, és este, amikor a szűk ágyon feküdtem, és próbáltam elaludni.

Négy hét alatt hét kilót fogytam, és ezt úgy, hogy szinte meg sem mozdultam. Ha tizennégy órát fekszel az ágyon naponta, nem égetsz el sok kalóriát, de nem volt alkohol, sem édesség, sem csokoládé. A feszültségünket azzal enyhítettük, hogy megpróbáltunk viccet csinálni belőle. Boris, olyan sovány lettél, nem kellene megkérdeznünk, hogy maradhatsz-e tovább?

Elmondtam a tisztnek az egészségügyi kartonom rövidített változatát, és felsoroltam neki azokat a tablettákat, amelyekre a sérült térdem miatt szükségem volt. Teljesen mindegy volt, mit írt fel nekem a müncheni orvosom. A börtönben nem választhatod meg a saját gyógyszereidet, és nem tarthatod őket a celládban. Ők döntik el, mit adnak neked, és ők hozzák el.