Boris Becker szerint a sportmúltja mentette meg a börtönben

Először adott interjút angol televíziós csatornának Boris Becker, mióta a nyolc hónapot börtönben raboskodó német teniszlegendát kitoloncolták az Egyesült Királyságból. A Londonhoz ezer szállal kötődő korábbi klasszis bevallotta, nagyon hiányzik korábbi otthona, azonban a nyári wimbledoni Grand Slam-tornára még biztosan nem tér vissza szakkommentátorként az angol fővárosba, s arról is beszélt, hogyan vészelte át a rácsok mögött töltött fájdalmas időszakot.

Hiányzik London, a kedvenc városom a világon, ahol hosszú ideig éltem. De sajnos idén nem leszek ott Wimbledonban, ki kell várnom, hogy visszatérhessek” – mondta az ITV-nek a Dubajból bejelentkező Becker, akit tavaly áprilisban két és fél évre ítélt el egy londoni bíróság, amiért több mint egymilliárd forint értékben rejtegetett vagyontárgyakat hitelezői elől.

A decemberben szabadult, ám az Egyesült Királyságot elhagyni kényszerülő egykori teniszcsillag az év elején, az Australian Openen már dolgozott tévés szakértőként, az Eurosport müncheni stúdiójából. Legnagyobb sikerei helyszínére, Wimbledonba – ahol háromszor győzött egyéniben – azonban nem tudni, mikor térhet vissza, kitoloncolása után határozatlan ideig nem léphet ugyanis be az ország területére.

A hatszoros Grand Slam-bajnok arra is kitért, sportolói múltja hogyan segítette a rácsok mögött.

Odabent minden nap a túlélésről szól. Hamar meg kell találnod, kik azok az erős személyiségek, akikkel körbe veheted magad, mert védelemre van szükséged. Mindenki tudta, ki vagyok, a hírnév pedig az ember ellen is dolgozhat. Szerencsére a rabtársak kedvelték a személyiségemet. Odabent egyedül a karakteredben bízhatsz. Ha azt gondolják rólad, sok pénzed van, bajba kerülhetsz, de az én esetemben ennek a veszélye nem állt fent... Sokan szerették közülük a teniszt. A sportmúltam mentett meg a börtönben” – magyarázta ­Becker, aki a rossz hírű Wandsworth börtönbe vonult be, majd két hét után átvitték a jóval élhetőbb Hunter­combe-ba, ahol edzéseket is tartott rabtársainak.

Halálosan megfenyegették
Becker korábban arról beszélt, a börtönben egy senki volt, mindig csak az A2923EV kódnevén szólították. Volt, hogy az életét is féltette, egyik rabtársa, egy gyilkosság miatt elítélt férfi ugyanis azzal fenyegette, hogy megöli őt, de később a lábai elé borulva kért bocsánatot.

Ezt olvasta már?