Bűnözőkként várták a szerb határon a Fradi-szurkolókat

Kemény meccsre készültek a szerb Csukaricski vendégeként a Ferencváros labdarúgói, a zöld-fehéreket kísérő szurkolókra pedig viszontagságos út várt. A drukkerek nem számíthattak szívélyes fogadtatásra, az mégis sokakat meglephetett, hogy szinte bűnözőként kezelték őket a helyi hatóságok.

Csütörtök reggel nyolc órakor három szurkolói busz indult el Budapestről a 650 kilométerre található szerb városba, további 200 rajongó pedig autóval ment a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú meccsre. Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Facebook-oldalán figyelmeztette a fradistákat arra, mi várható a határon, s közölte, öt konzul segíti majd a magyarokat a helyszínen.

Mind a határátkelőhelyen, mind a mérkőzés helyszínén kifejezetten alapos rendészeti átvizsgálásra kell számítani, ez a határon leginkább a konvojjal és autóbusszal érkezőket érinti majd, erre érdemes felkészülni – mondta a miniszter.

Hogy ez a gyakorlatban mit jelentett, arról egy neve elhallgatását kérő drukker beszélt lapunknak csütörtök délután.

A határon összeszedték az útleveleket, igazolványokat, és mindenkit egyesével leszállítottak. Mint a filmekben, neki kellett támaszkodnunk a busznak, lábakat széttárva, alaposan megmotoztak... Sok idegenbeli túrán jártam, ilyet csak tavaly tapasztaltam, szintén Szerbiában, a Crvena zvezda elleni El-meccs előtt. Az összes italt elvették egyébként, karton söröket dobáltak el, aztán rendőri felvezetéssel utaztunk tovább – mesélte a szurkoló. 

Mindez nem szegte kedvét a zöld-fehér szimpatizánsoknak, nagyjából 400 vendégdrukker támogatására számíthatott Dejan Sztankovics együttese. 

Sokkal nehezebb mérkőzés lesz, mint a szeptemberi volt, hiszen a két csapat már ismeri egymást, de ezúttal is szeretnék góllal hozzájárulni a győzelemhez. Ha megint betalálok, legalább nem kell szégyenkeznem a barátaim előtt, amikor hazajövök nyaralni – mondta a meccs előtt Alekszandar Pesics, a Fradi szerb támadója.