Nem tudni még, mekkora a baj – tíz perc után feladta meccsét a spanyol teniszsztár

Bokasérülés miatt két játék után feladta első fordulós mérkőzését a kétszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcaraz a Rio de Janeiróban zajló salakpályás tenisztornán – számolt be róla az MTI.

Az első helyen kiemelt spanyol sztár kedden a hazai közönség előtt szereplő Thiago Monteiróval csapott össze, de a találkozó csupán tíz percig tartott. A második labdamenetben ugyanis a húszéves Alcaraznak egy kitámasztás közben aláfordult a bokája. Az orvosi ellátás után vastag kötéssel a lábán visszatért, és elvette ugyan Monteiro adogatását, de 1:1-nél jelezte, hogy nem tudja folytatni.

Majd az orvosi vizsgálat során kiderül, hogy mekkora a baj, a fizioterapeuták azt mondták, hogy nem tűnik súlyosnak. Nagy fájdalmaim voltak, és mivel nem tudtam rendesen mozogni, fel kellett adnom, mielőtt még rosszabbá vált volna a helyzet

– jelentette ki Alcaraz, aki 2022-ben diadalmaskodott, tavaly pedig döntőt vívott a brazil metropoliszban.

MTI

További híreink a tenisz világából: