Hirdetés

Életet mentett az uruguayi csatár

Rendkívüli dolgott hajtott végre Cavani - Fotó: IMAGO
Rendkívüli történet mesélt el egy uruguayi újságíró a Boca Juniors támadójáról, Edinson Cavaniról, aki pályafutása során generációja egyik legjobb kilenceseként szerzett hírnevet, de emberi nagyságát is megmutatta.
Hirdetés

Rafa Kotelo újságíró az „El Observador” című lapnak mesélte el, hogyan sietett a segítségére Cavani, amikor lánya, Ema sürgős műtétre szorult. Kotelo elmondta, hogy a kislány gyermekkora óta súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, és állapota két argentínai műtét után hirtelen romlott.

Hirdetés

Amikor az orvos meglátta az eredményeket, azt mondta, azonnal műteni kell. Életveszélyben volt

– mesélte Kotelo.

A műtéthez jelentős összegre volt szükség, amit azonnal elő kellett teremteni. Kotelo Cavanihoz fordult, akit már korábbról ismert, és az uruguayi csatár reakciója gyors volt.

Majd én elintézem

Hirdetés

– üzente Cavani, és megszervezte, hogy a pénz eljusson a klinikára. Mivel nem volt a közelben, egy barátját kérte meg, aki egy éttermet vezetett a kórház mellett.

Cavani barátja kiürítette a kasszát, és a teljes napi bevételt elvitte a klinikára

– tette hozzá Kotelo.

Hirdetés
Hirdetés