Mint ismert, Oscar Piastri és George Russell mögött Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, míg brit csapattársa, Lewis Hamilton csak a kilencedik helyet csípte meg. Az időmérőt követően a monacói pilóta elárulta, hogy meglepődött a harmadik helyén.
Őszintén szólva, nem számítottam erre. Tudtam, hogy a Q3-ban gyorsak lehetünk, az első két szakaszban türelmesnek kellett lennem, és várnom kellett a pálya változásaira
– értékelt Leclerc, majd az autó fejlődésével folytatta.
„Az elmúlt hetekben különböző extrém beállításokat próbáltunk ki, de úgy gondolom, most megtaláltuk a szükséges konfigurációt. Mindenki keményen dolgozott, viszont ez nem a legjobb pálya az új alkatrészek bemutatására. Ez egy előrelépés, és remélem, hogy a következő hetekben még nagyobb lesz” – tette hozzá a Ferrari pilótája.
A brilliant lap from @Charles_Leclerc puts him P3 for tomorrow's race 👊 pic.twitter.com/v6PiiJx94o
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) April 12, 2025