Hirdetés

1964 óta él egy igencsak furcsa szabály a Chelsea stadionjában

A 2021-es Bajnokok ligáját megelőzően a Real Madrid az 1955-56-os szezonban viselt csak fekete sportszárat.
Egy kevéssé ismert futballszabály, amelyet a Premier League-ben szereplő Chelsea tartat be, előírja, hogy a Stamford Bridge-re látogató klubok – függetlenül attól, hogy az angol élvonalban vagy az európai kupaporondon lépnek pályára – nem viselhetnek fehér sportszárat.
Hirdetés

Minden, a nyugat-londoni stadionba érkező csapat kénytelen eltérni a hagyományos színeitől (ha általában fehér sportszárat visel), és egy elütő színűre váltani, ami néha igencsak szokatlan színkombinációkat eredményez.

Hirdetés

Korábban például a Real Madrid a második és harmadik számú szereléséhez tartozó fekete és kék sportszárban is játszott, hogy megfeleljen a „Kékek” szokatlan előírásának. A "Blankók" a tetőtől talpig tiszta fehér megjelenésükről ismertek, és korábban mindössze egyszer, az 1955–56-os szezonban viseltek fekete sportszárat.

A szabályt a Chelsea-nél az 1964–65-ös szezonban vezették be, amikor a középpályásból lett menedzser, Tommy Docherty irányította a csapatot. A skót szakember úgy döntött, forradalmasítja a Chelsea megjelenését, és a hagyományos fekete vagy kék sportszárról kizárólag fehérre vált.

Ennek eredményeként a jellegzetes színséma lehetővé tette a 40 341 férőhelyes Stamford Bridge-en – amely Anglia első osztályának egyik legjobb stadionja volt – helyet foglaló szurkolók számára, hogy még könnyebben megkülönböztethessék a két csapatot, miközben egy egyedi és ikonikus stílust teremtettek. Abban az időben az országban egyetlen más csapat sem használta ezt a színkombinációt.

Hirdetés

A döntést követően a szurkolók gyorsan magukévá tetták a klub új stílusát. A bátor lépés népszerűnek bizonyult a klub szurkolói körében – még ha a riválisok nem is örülnek neki –, mivel ezzel saját hagyományt teremtettek.

Az NSS Sports szerint a szabály a televíziós közvetítési előírásokhoz is kapcsolódik. A világon egyetlen labdarúgó-sorozat sem engedélyezi, hogy két csapat azonos színt viseljen a mezőnyjátékosok szerelésének bármely részén – a sportszártól a nadrágon át a mezig.

Ez biztosítja, hogy az otthonuk kényelméből néző közönség ne keverje össze, melyik csapat melyik. Az ilyen szabályoknak való megfelelési kötelezettség arra kényszerítette a sportszergyártókat, hogy egyszínű (monokróm) mezeket is készítsenek.

Egyes bajnokságokban, mint például a Premier League-ben és az UEFA versenysorozataiban, a csapatoknak meg kell változtatniuk a sportszáruk színét (ahogy a mezükét is), ha az ütközik az ellenfélével. Ez segíti a játékvezetők döntéshozatalát.

Hirdetés

Egy asszisztens tapasztalata szerint ez abban is segíthet eldönteni, hogy ki ért utoljára a labdához egy leshelyzet megítélésénél, azaz a passzt támadó vagy védő adta-e. Ez különösen hasznos lehet, ha nincs VAR, vagyis az elit szint alatti mérkőzéseken.

Néhány bajnokság azt is előírja, hogy a nadrágok színe sem ütközhet. Azt is figyelembe kell venni, hogy a színtévesztők nehezen tudnak megkülönböztetni bizonyos színeket (például a pirosat és a kéket), ezért egy Olaszország–Magyarország mérkőzésen az egyik csapat teljesen fehér szerelésben játszik, míg a másik a mezével megegyező színűre cseréli a nadrágját, hiába jól megkülönböztethetők a két válogatott színei.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés