Első magyar csapatként védhet címet a Ferencváros

Vogel Soma ezúttal is főszereplő lehet (Fotó: Imago)
Péntektől vasárnapig Máltán rendezik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, amelyet a kétszeres győztes FTC-Telekom címvédőként vár.

A zöld-fehérek több szempontból is sporttörténelmet írhatnak, ugyanis újabb, immár harmadik diadalukkal a legeredményesebb magyar csapattá válnának a legrangosabb európai kupasorozatban, jelenleg hozzájuk hasonlóan az OSC és a Vasas is két végső sikerrel rendelkezik. Az aranyérem megszerzésében az is kuriózum lenne, hogy először jönne össze a címvédés magyar klubnak – írja az MTI.

Erre meg is van minden esélye Nyéki Balázs vezetőedző magyar bajnok és kupagyőztes együttesének, ugyanis nemcsak hazai porondon, hanem nemzetközi szinten is kiemelkedett a mezőnyből. Ezt bizonyítja, hogy az egész szezonban egyetlen veresége van, méghozzá a spanyol Barceloneta vendégeként a negyeddöntős csoportkörben, de akkor is csak 9-9-es döntetlen után ötméteresekkel maradt alul a gárda. Az is a Ferencváros esélyeit növeli, hogy pénteken a négy között a torna leggyengébbnek tartott csapata, a CN Marseille lesz az ellenfele. Az Angyal Dánielt foglalkoztató franciák történetük első BL-döntős szerepléséért ugranak majd medencébe, de hatalmas meglepetés lenne, ha sikerrel járnának.

A vasárnapi fináléban viszont már biztosan nagyon meg kell küzdeni majd a trófea megtartásáért az FTC-nek, mert a másik ágról a 2022-ben és 2023-ban ezüstérmes Novi Beograd, vagy a két magyar válogatott játékost soraiban tudó Barceloneta érkezik, amely 2014 után másodjára szeretne a trónra kerülni. Előbbi a szerb sztárokon túl olyan világklasszisokat vonultat fel, mint a görög válogatottal olimpiai ezüst- és világbajnoki bronzérmes Angelosz Vlahopulosz. Utóbbiban pedig ott játszik Vigvári Vince és Burián Gergely mellett a világ egyik legjobbja, a spanyolok világ- és Európa-bajnok vezére, Alvaro Granados is.

„A mottóink: dolgozz keményen, maradj szerény, tiszteld a másikat, a sportágat és a klubot. Minden nap nagyon keményen dolgozunk. A felkészülési időszakban minden egyes nap arra gondoltam, hogy idejövünk, bejutunk a négyes döntőbe és remélhetőleg megvédjük a címünket. Ezt akarjuk, és mindent megteszünk ezért" – nyilatkozta a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Vogel Soma.

Nyéki Balázs az "egész magyar vízilabda nevében" kijelentette, a címvédés a cél.

„Szeretnénk mi lenni az első magyar csapat, amelyik meg tudja védeni ezt a címet. Tudom, és mindenki más is tudja, hogy ez nem könnyű. Mi azonban mindent megteszünk ezért, és szerintem jól felkészültünk erre. A Marseille lesz az ellenfelünk az elődöntőben, amely egy nagyszerű csapat. Nehéz szezonkezdésük volt, de fokozatosan fejlődtek és lépésről lépésre jobbá váltak. Egy nehéz meccsre számítok, de remélem, hogy mi jövünk ki győztesként."

A négyes döntő pénteki elődöntői:

Novi Beograd (szerb)-Barceloneta (spanyol) 19.30

FTC-Telekom Waterpolo - CN Marseille (francia) 21.30

Ezt olvasta már?