Hirdetés

A nemzetközi szövetség elnöke szerint a budapesti vb az alap

Sebastian Coe rendkívül elégedett volt a budapesti vb-vel
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke szerint a tavalyi budapesti szabadtéri világbajnokság rendezése jelenti az alapot a jövőben minden világverseny házigazdája számára.
Hirdetés

Coe az M4 Sportnak elmondta, a vasárnap zárult glasgow-i vb-vel nagyon elégedett. Kiemelte, ez volt az egyik legjobb fedett pályás világbajnokság, ahogyan a 2023-as budapesti szabadtéri vb is nagyon magas színvonalú volt.

Hirdetés

„Az összes szervezőbizottságnak elmondtam, amelyik készül valamire, hogy Budapestet ne úgy nézzék, mint egy egyszeri alkalmat. Az az alap, innentől kezdve az a sztenderd, amit minden egyes versenytől szeretnénk. Ne legyenek üres székek, legyen szenvedélyes, hangos közönség és városok, amelyek nagyon jól felépítettek reklám szempontjából, ráadásul akarnak is minket ott. Budapest nagyon magasra tette a léce” – fogalmazott a nemzetközi szövetség elnöke.

A fedett vb-n a tízfős magyar csapat két döntős helyezéssel zárt: Molnár Attila ötödik lett 400 méteren, míg Kozák Luca nyolcadik 60 m gáton.

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés