A NOB jelenlegi elnöke, Thomas Bach már bejelentette, hogy második mandátuma lejárta után, azaz idén nem indul újra a pozícióért. Ezzel megnyílik az esély a Nemzetközi Atlétikai Szövetség első embere, Sebastian Coe előtt.
Mindig is vállaltam, hogy ha adódna egy lehetőség, akkor természetesen komolyan fontolóra venném. Ez most egy ilyen alkalom. Úgy vélem, hasznos lennék ebben a szerepkörben, hiszen életem túlnyomó részében valamilyen formában az olimpiai mozgalom része voltam. Vezettem olimpiát a pályázástól az utómunkáig, majd a Brit Olimpiai Bizottságot irányítottam. Versenyzőként is indultam ötkarikás játékokon, most pedig az esemény első számú sportágának vagyok az élén. Persze vannak más jelöltek is, akik elegendő tapasztalattal rendelkeznek a szerepkör betöltésére
– idézte a Reuters Coe-t.