A Chelsea edzője elárulta, mikor térhet vissza Cole Palmer
A Chelsea november 25-én fogadja a Barcelonát, majd öt nappal később az Arsenalt. Palmer, aki szeptemberben szenvedett ágyéksérülést, még mindig nem kezdte el az edzéseket a csapattal.
Palmer az utóbbi kilenc mérkőzésen nem lépett pályára, és a szerdai, Qarabag elleni Bajnokok Ligája-találkozón sem lesz bevethető. Maresca vezetőedző október 17-én úgy nyilatkozott, hogy kulcsjátékosa körülbelül hat hétig nem lesz elérhető.
Arra a kérdésre, hogy Palmer a válogatott szünet után bevethető lesz-e a Barcelona ellen, Maresca kedden így felelt: „Reméljük, de Cole esetében megpróbáljuk ütemezni a visszatérést, amit aztán felül kell vizsgálnunk.”
Cole állapotát napról napra értékeljük. Még nem vesz részt a csapatedzéseken. Benoit Badiashile valószínűleg a válogatott szünet után már rendelkezésre állhat, ami számunkra óriási hír. Őszintén szólva, szeretném, ha Cole már holnap itt lenne. Szeretnénk, ha minden meccsen játszana. Sokszor elmondtam már, hogy Cole-lal jobbak vagyunk. Sajnos sérülés miatt kiesett, de természetesen azt akarjuk, hogy minél hamarabb visszatérjen
– nyilatkozta Maresca.
Maresca did not rule out the possibility of cole palmer returning after the international break pic.twitter.com/c8otchTphr
— Lines🏄♂️ (@cfclines) November 4, 2025