Conor McGregor brutális sérülést szenvedett, a lábát törte a ringben

Las Vegas – Egy vereség és egy győzelem után állt szorítóba ismét Conor McGregor a 32 éves Dustin Poirier ellen Las Vegasban, az UFC 264 főmeccsén. Az összecsapás csak egy menetig tartott, súlyos sérülés vetett neki véget.

Nagy csatával kezdődött az első menet, és sokak véleménye szerint Conor McGregor lába a csata korábbi szakaszában már eltörött, amikor Poirier kivédett egy rúgást. Néhány másodperc volt már csak hátra az első felvonásból, amikor McGregornak – egy rossz hátralépésnél aláfordult a bokája.

Az orvosi stáb azonnal leállította a meccset, Poirier-t pedig technikai KO-val a meccs győztesének hirdették ki. A győztes nem kis indulattal nyilatkozta a meccs után, hogy nem egy szerencsétlen mozdulatból született az ír sérülése.

Conon McGregor a lábát törte a ringben. / Fotó: GettyImages

– Sohasem így akarsz nyerni, a lábtörése annak az eredménye volt, hogy korábban hárítottam egy rúgását, akkor egy roppanást éreztem a lábában, ebben biztos vagyok – mondta Porier. – A karma egy szívtelen dolog: bírom a trash talkot, de McGregor átlépett egy határt. Azt kapta, amit megérdemelt.