Három szezon trófea nélkül, megbicsaklott Ronaldo szaúdi kalandja?

Ronaldóéknak vajmi kevés esélye maradt a bajnoki címre (Kép: Getty Images)
Cristiano Ronaldo 2023 januárjában csatlakozott a rijádi alakulathoz, viszont az egyéni díjakon kívül csapatszintű sikereket még nem tudott elérni az al-Naszr mezében.

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót is soraiban tudó al-Naszr 3–2-es összesítéssel búcsúzott az ázsiai Bajnokok Ligájától, így nagyjából biztossá vált, hogy a mostani idényben sem szerez trófeát a rijádi együttes.

A kiesést követően a szurkolók a portugál szupersztárt vették célba, többen is azt követelték, hogy a csapat bontsa fel Ronaldo szerződését, amit még alá sem írt. Valószínűleg ez a forgatókönyv nem fog megtörténni, de az mindenképp aggasztó, hogy az Al-Naszr hosszú évek óta nem szerzett trófeát.

Ronaldo érkezése egyértelműen megemelte a szaúdi labdarúgás hírnevét, több sztár is Szaúd-Arábiát választotta más európai klubcsapat helyett. Ennek köszönhetően a bajnokság is szorosabb lett, az al-Ittihad és az al-Hilal évek óta uralja a sorozatot, míg a portugál klasszis csapata utoljára a 2018-2019-es idény végén ürülhetett.

Ronaldo teljesítménye az al-Naszr mezében

A 40 éves legenda a jelek szerint továbbra sem gondol a visszavonulásra, 2023-as érkezése óta 102 tétmérkőzésen 91 alkalommal volt eredményes,.

A szaúdi élvonal tabellája

EZT MÁR OLVASTA?