Hirdetés

Cristiano Ronaldo teljesen bekattant, magából kikelve üvöltözött és lökdösődött – videóval

Cristiano Ronaldo és csapata, az al-Nasszr kedden nagy nehezen legyőzte az emírségekbeli al-Ahli Dubait az ázsiai Bajnokok Ligája playoffkörében, így feljutott a sorozat főtáblájára. Ronaldo azonban nem ünnepelt, inkább magából kikelve üvöltözött és lökdösődött a lefújást követően.
Hirdetés
Hirdetés

Cristiano Ronaldóék kis híján búcsúzni kényszerültek az ázsiai BL-ből, ám a 88. percben egyenlítettek, és ez akkora lendületet adott az al-Nasszrnek, hogy a 95. és a 97. percben is betalált a csapat – utóbbi gól a portugál klasszis passza után született.

Az ehhez hasonló nagyszerű fordításokat követően leginkább az örömmámor jellemző a játékosoknál, ám Ronaldo teljesen kiakadt és újabb hisztit mutatott be: a lefújást követően a játékvezetőhöz sietett, üvöltött vele és láthatóan lehülyézte őt, majd az öltözőbe vonulás közben erőteljesen arrébb lökött egy embert.

Hirdetés

Az ötszörös aranylabdás azt sérelmezte, hogy a bírónak több tizenegyesgyanús szituációban is néma maradt a sípja. Ugyanakkor mi arra gyanakszunk, hogy a portugál sztárjátékos azért is idegeskedik, mert azt követően, hogy az előző idényben képtelen volt megnyerni a bajnoki címet a csapatával, a szaúdi liga jelenleg futó kiírását két vereséggel kezdte.    

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés