Hirdetés

Itt a vége, kirúgták az embert, akit az összes szurkoló utál

A Doncic-csere megpecsételte Nico Harrison sorsát (Fotó: Getty Images)
A Doncic-csere megpecsételte Nico Harrison sorsát (Fotó: Getty Images)
Menesztették Nico Harrison általános igazgatót (general manager) az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Maverickstől – írta X-oldalán a mindig jól értesült Shams Charania.
Hirdetés

Harrison kilenc hónapja érkezett a Dallashoz, s legnagyobb bűne, hogy a csapat szupersztárját, Luka Doncicot elcserélte a Los Angeles Lakershöz. Ezt a lépést azóta sem bocsátották meg a Dallas-szurkolók, minden hazai mérkőzésen felcsendül a Fire Nico” rigmus, vagyis, hogy rúgják ki az általános igazgatót.

Hirdetés

Nos, ez Charania értesülései szerint megtörtént egy kedd délelőtti találkozón, ahol a tulajdonos, Patrick Dumont közölte vele a döntést. Dumont egyébként a Dallas legutóbbi mérkőzésén egy szurkolóval folytatott beszélgetés során elismerte, hogy hiba volt a szlovén sztár elcserélése.

A Dallas Doncicért többek között Anthony Davist kapta a Lakerstől februárban, de klasszis azóta nem váltotta meg a világot Texasban, míg Doncic ebben az idényben szárnyal, 37,1 pontos átlagot produkál. A Mavericks a nyáron első helyen választhatott a játékosbörzén, s a generációs tehetségnek jósolt, Cooper Flagg a klubhoz került ez egy kicsit enyhített a Dallas-drukkerek Nico Harrison–utálatán.

Hirdetés

Azonban az idényt borzasztóan kezdte a gárda, 11 mérkőzésen csupán három győzelme van, s utolsó előtti a Nyugati főcsoportban.

Legfrissebb videók
Hirdetés