Daniel Ricciardo váratlan bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

Egy évig biztosan nem lesz a Forma–1 mezőnyének tagja az ausztrál.

Az már korábban kiderült, hogy jelenlegi csapata, a McLaren közös megegyezéssel szerződést bont Daniel Ricciardóval és Oscar Piastri lesz Lando Norris csapattársa. Közben pedig elkezdtek fogyni a további üres ülések, így félő volt, hogy a népszerű ausztrál csapat nélkül marad. Korábban arról lehetett hallani, hogy az Alpine szerződteti, de a franciák végül Pierre Gaslyt választották. 

„Tisztában voltam vele, hogy tárgyalnak Pierre szerződtetéséről és nem lepett meg, hogy így alakul – mondta a motorsport.com-nak. – Próbáltunk mi is navigálni az átigazolási piacon és kitalálni, hogy miként folytassam, de az az igazság, hogy 

2023-ban nem leszek ott a rajtrácson és arra kell koncentrálnom, hogy 2024-ben vissza tudjak térni a mezőnybe.

Ricciardo a motorsport.com kérdésére válaszolva elmondta, hogy nem megy el másik sorozatba, csak a visszatérés érdekli.

„Az a cél, hogy ne kerüljek ki a körforgásból. Fogalmazzunk úgy, hogy tartok egy kis szünetet, de Forma–1-es karrierem nem adom fel. Mentálisan nem vagyok kész arra, hogy végleg elköszönjek a sportágtól, de egy kis idő a pályán kívül jót tesz majd nekem.”

Lapértesülések szerint Ricciardo jövőre a Mercedes tartalékversenyzője lehet.