Szenzációs utolsó kör után sporttörténelmi siker a Moto2 Magyar Nagydíján
,fit(700:467))
Ami sikerült a rajt után a Moto3-asoknak, az nem jött össze az eggyel nagyobb kategóriában, a mezőny hátsó feléből indulók közül az első kanyarban rögtön négyen is buktak.
A legjobban a negyedik helyről induló brit Jake Dixon kapta el a rajtot, a negyedik körre viszont már az időmérőn diadalmaskodó brazil Diogo Moreira vezette azt a hármas bolyt, amely meglépett a többiektől. A trió az összetett pontversenyben élen álló spanyol Manuel Gonzalezzel volt teljes.
Dixonnak láthatóan nem volt olyan a versenytempója, hogy tartani tudja a lépést két riválisával, akik a versenytáv feléhez érkezve majdnem másfél másodperces előnyre tettek szert.
A dél-amerikai a 14. körig tudta tartani a világbajnoki listavezetőt, és ekkor úgy tűnt, Gonzaleznek innentől kezdve már nem is lehet ellenfele a befejezésig, még úgy is az élen maradt, hogy óriásit kellett mentenie öt körrel a vége előtt. Igen ám, de egyszer csak megérkezett Alonso, a kolumbiai pedig láthatóan gyorsabb volt mindkettejüknél.
A futam előtt a vb-pontversenyben csak a 17. Alonso két körrel a befejezés előtt fogta be Moreirát, az utolsó körben pedig a harmadik szektor végén utasította maga mögé Gonzalezt is, aki a végén még kapkodott egy kicsit, s így csak a harmadik lett.
Alonso idei legjobb eredménye ezt megelőzően egy harmadik hely volt Nagy-Britanniában, most viszont a kategória történetének első kolumbiai futamgyőztese lett. Tette ezt ráadásul újoncként, mert az előző idényben még a Moto3-ban versenyzett, ott viszont nagy fölénnyel, 20 futamból 14-et megnyerve világbajnoki címet nyert.
Végeredmény, Moto2 Magyar Nagydíj, Balaton Park (22 kör, 89,65 km, a dobogósok):
1. David Alonso (kolumbiai, Kalex) 37:18:405 perc
2. Diogo Moreira (brazil, Kalex) 0.174 másodperc hátrány
3. Manuel Gonzalez (spanyol, Kalex) 0.305 mp h.
A vb-pontverseny állása (14 futam után, még 8 van hátra):
1. Gonzalez 204 pont,
2. Aron Canet (spanyol, Kalex) 179,
3. Moreira 173