David Coulthard viccesen reagált Hülkenberg első dobogós helyezésére

David Coulthard reagált Hülkenberg első dobogós helyezésére (Fotó: Imago)
A korábbi Forma–1-es pilóta, David Coulthard viccesen reagált Nico Hülkenberg első dobogós helyezésére, amelyre a német versenyző 15 évet és 239 futamot várt a száguldó cirkusz küzdelmében.

Nico Hülkenberg és a Sauber nagyszerű versenyt futott tegnap Silverstone-ban. A német pilóta a 19., azaz az utolsó előtti helyről rajtolt, de a jól megválasztott stratégiával, a megfelelő kerékcserék időzítésével és hibátlan versenyzéssel utat tört magának az élmezőnybe, és végül harmadikként ért célba.

Nico Hülkenberg tiszteletére, aki 15 éven és több mint 239 versenyen át izgalomban tartott minket, úgy gondolom, illik felidézni néhány fontos eseményt abból az évből, amikor Nico debütált a Forma–1-ben

– írta Coulthard a közösségi médiában.

2010-ben debütált az első iPad és az Instagram is. Ugyanebben az évben Justin Bieber kiadta a "Baby" című dalát, és hivatalosan is megnyitották a Burj Khalifát.

Habár Coulthard listáján szereplő fontos események némelyike vitatható – például Bieber dala –, a skót humorral ünnepelte Nico tegnapi nagyszerű silverstone-i teljesítményét.

A versenyt Lando Norris nyerte, aki így a legutóbbi két Forma–1-es futamon zárt elsőként, Ausztriában és Nagy-Britanniában, de nem gondolja, hogy előnybe került volna a világbajnoki címért folyó küzdelemben. A brit pilóta 8 pontra megközelítette az élen álló csapattársát, Oscar Piastrit, de elmondta, hogy nem a bajnoki címre gondol, hanem futamról futamra készül.

Két sikeres hétvége van mögöttem, szeretném így folytatni, de ehhez nagyon magas szintű állandóságra van szükség. És két hétvége nem jelent semmit a nagy csatában, továbbra is keményen kell dolgoznunk. De ezek a hétvégék kimerítőek, minden egyes ezredmásodpercért küzdünk a pályán. Elismerem Oscar teljesítményét, aki kivételesen jó versenyt futott. De én nyertem a legutóbbi futamokat, és ezek a győzelmek nem voltak könnyűek.

Ezt olvasta már?