Hirdetés

Az Atlético Madridnál megválasztották a hónap játékosát

Meglepően nyilatkozott Hancko a díjról - Fotó: IMAGO
Dávid Hancko szlovák válogatott labdarúgót választották az Atlático Madrid augusztusi hónap játékosának. A spanyol klub a közösségi médiában jelentette be a hírt.
Hirdetés

Nagyon meglepett és rendkívül hálás vagyok, hogy az első hónapom után megkaptam ezt a díjat. Különösen nagyra értékelem, hogy a szurkolók szavaztak rám, amiért köszönetet mondok nekik. Ez itt valami új számomra, és néhány dologhoz még hozzá kell szoknom

Hirdetés

– mondta Hancko.

Már egy ideje európai ligákban játszom, de itt Spanyolországban a játékosok technikailag nagyon képzettek, és mindannyian labdával akarnak játszani. Számomra védőként ez nehezebb, mert mindig jól kontrollálják a labdát. Ezért az a célom, hogy még jobb legyek ezekben a helyzetekben

– tette hozzá a szlovák labdarúgó.

A huszonhét éves védő július végén érkezett a spanyol fővárosba a Feyenoordból, körülbelül 30 millió euróért, és ötéves szerződést írt alá. Gyorsan bekerült a kezdőcsapatba, a La Liga első három mérkőzésén szinte végig a pályán volt, és egy gólpasszt is jegyzett. Az Atletico azonban nem szerepelt túl jól, mindössze két pontot gyűjtött az Alaves és az Elche elleni döntetlenekkel.

Hirdetés
Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés