Címét megvédve a DEAC nyerte a női döntőt a Futsal Magyar Kupában

A DEAC csapata nyerte a futsal női Magyar Kupát, miután a vasárnap játszott budapesti döntőben 2-0-ra legyőzte a Tolna-Mözs együttesét.   

Már a mérkőzés elején látszott, hogy a két gárda jól ismeri egymást és felkészült az ellenfél játékából. Az első félidő gólcsendben telt, bár az első tíz percben inkább a DEAC, az első félidő második felében pedig inkább a Tolna dolgozott ki helyzeteket.    

A fordulás után is kiegyenlített csata zajlott a pályán, majd Koch Fruzsina a debreceni kapu előtt veszített labdát, amelyből megindult a címvédő és végül Horváth Viktória révén meg is szerezte a vezetést. Nem sokkal később a tolnai Deczki Vanda nagyot védett, de a 32. percben már tehetetlen volt Üveges Katalinnal szemben, így megduplázta előnyét a DEAC.      

Ezzel a Debrecen visszavágott a bajnoki elődöntőben elszenvedett vereségéért és megvédte címét a Magyar Kupában.    

A 16.30 órakor kezdődő férfi döntőben a címvédő Haladás és a Veszprém csap össze az MK-trófeáért, a mérkőzést pedig az M4 Sport+ élőben közvetíti.    

Magyar Kupa, női döntő:
Debreceni EAC - 2F-BAU Tolna-Mözs 2-0 (0-0)
gólszerzők: Horváth (30.), Üveges (32.)   
később:
férfi döntő: Haladás VSE-1. FC Veszprém 16.30