)
)
Forró nyári nap volt, amikor Papp László negyedszer ment neki egy vendégnek. „Bocsánat” – mondta. Aztán ahogy vitte ki az ételt, majdnem az asztal mellé tette a gőzölgő levest. A főnöke a nagyerdei szálloda éttermében fejcsóválva mondta neki, hogy ez így nem mehet tovább. Menjen el orvoshoz, mert gond van a látásával. Az akkor 32 esztendős fiatalember boldog párkapcsolatban élt, biztos állása volt felszolgálóként, s úgy érezte: kerek, már-már tökéletes az élete. Aztán ott a szemklinikán egyik pillanatról a másikra megváltozott minden...
– Viszonylag gyorsan zajlottak az események – mesélte a Blikknek László. – Az első tünetek nyáron jelentkeztek, decemberben aztán azt mondta nekem az orvos: „Uram, készüljön fel rá, hogy elveszíti a szeme világát!” Aztán valóban elveszítettem mindent. Előbb a munkámat, majd a páromat. Táppénzre kerültem, rokkantsági nyugdíjat kaptam és egyedül maradtam. Már fehér bottal jártam, a látásom folyamatosan romlott, amikor 2017-ben minden elsötétült körülöttem végleg. Sokszor éreztem úgy, hogy ennek az életnek így már nincs semmi értelme, de az életösztön mindennél erősebb volt. Pszichológusoz jártam, és megpróbáltam elfogadni, hogy innentől kezdve teljesen kiszolgáltatott leszek. Egyvalamihez ragaszkodtam a korábbi életemből: a Vasashoz.
)
Képzeljék el, hogy milyen lehet ott ülni a lelátón, hallgatni a közönség moraját, hallani, ahogy azt kiabálják: góóól! S közben nem látni semmit. Papp László olykor segítséggel eljutott a debreceni vasútállomásig, felült a vonatra, és a Nyugati pályaudvaron már vártak rá. Aztán vitték a Fáy utcába, hogy a helyszínen szurkoljon kedvenc csapatának. Ott volt az új stadion megnyitóján Angyalföldön, és elképzelte, milyen is lehet.
)
– Az emberek alapjában rendesek és segítőkészek, néha már túlságosan is. Megesik, hogy állok az út szélén, kéretlenül belém karolnak, és át akarnak vinni a túloldalra. Én pedig nem győzök tiltakozni. Persze nem sokszor mozdulok ki itthonról. 96 ezer forint jár nekem havonta, ebből negyvenet elvisz a lakáshitel, a többit megpróbálom beosztani, hogy jusson ételre, italra – magyarázta a nehéz sorsú drukker. – A szüleim és az öcsém gyakorlatilag megszakították velem a kapcsolatot tíz évvel ezelőtt, az okát azóta sem tudom. Egyedül élek, és tévézem, úgy hogy ülök előtte, és hallgatom. Cikkeket is „olvasok” hangfelolvasó segítségével. A rockzene és a Vasas iránti rajongás tart életben, bár kedvenc csapatom újra és újra fájdalmat okoz. Olykor segítséggel eljutok egy-egy koncertre, a Vasas futball- vagy vízilabdameccsére. Debreceni ismerőseim többször is felajánlották, hogy kivisznek a Nagyerdei Stadionba, a Loki találkozójára, én meg mindig azt mondom: mit keresnék ott Vasas-drukkerként? Jó lenne egy modern mobiltelefon, az sokat segítene az életemen, jó lenne letudni ezt a hitelt, hogy azért több pénz maradjon ételre, italra, bármire. De nincs segítség. Egyedül kell megvívnom évek óta a magam csatáját a túlélésért.
)
)
)
)
)
)
)
)
)