Dejan Sztankovics: „Sosem mondanám a játékosaimnak, hogy vegyenek vissza” – videóval
)
Az Európa Konferencia Ligából való kiesés után talán nem is álmodhatott szebb derbiről Dejan Sztankovics, aki természetesen elégedetten értékelt.
„Élveztem a lenyűgöző hangulatot, ez derbi volt a javából. A nemzetközi búcsú után nehéz volt visszatérnünk, többen nagyon elfáradtak, így frissítenünk kellett a csapaton. Az első tíz percben sok volt a kavarodás, utána viszont kontrolláltuk a mérkőzést, sok sikert kívánok a továbbiakban az Újpestnek. Gratulálok a játékosaimnak, és köszönöm a szurkolóknak a biztatást” – mondta Sztankovics, aki Lisztes Krisztián sérüléséről nem akart bőven beszélni a sajtótájékoztatón.
A Sportál azt kérdezte a szerb trénertől, hogy adott esetben kérné-e a játékosaitól, hogy vegyenek vissza a tempóból azért, hogy az ellenfél ne szenvedjen megalázó vereséget.
„Mindig tiszteljük az ellenfelünket. Amikor vezetünk, csak azt kívánhatom, hogy ne veszítsünk könnyen labdákat, kontrolláljuk a meccset, és ne legyenek felesleges lapok, mint amilyen Wingóé is volt a hajrában. Az ellenfél tisztelete miatt sosem mondanám a játékosaimnak, hogy vegyenek vissza a tempóból.”
EZT OLVASTA MÁR?