Dibusz Dénes elárulta: így készül a Dinamo Kijev elleni találkozóra

A ferencvárosi Sigér Dávid (b) és Dibusz Dénes a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Újpest FC mérkőzés után a fővárosi Groupama Arénában 2020. október 24-én. Az FTC 2-0-ra győzött. / Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd
Dibusz Dénes készen áll a holnapi, a Dinamo Kijev elleni találkozóra, és mint fogalmaz, ha sikerül elérni, hogy ne kapjon gólt a csapata, nagy baj már nem lehet.

Egyre közelebb vagyunk az ukránokkal vívandó csatához, ahol a Ferencvárosnak a legjobb esélye lehet pontszerzésre, sőt, adott esetben akár győzelemre is. Igaz, utóbbi még mindig bravúr lenne, de ha csak a Celtic vagy a Zágráb elleni mérkőzéseket nézzük, ott sem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy a magyar csapat a párharc esélyese, sőt.

Dibusz Dénes legutóbbi nyilatkozatában a sorozatos meccsterhelésről elmondta, erre vágytak. Ahogy fogalmaz:

„Semmi probléma ezzel, tudtuk, hogy feszített lesz a menetrend, klub- és válogatott szinten egyaránt sűrűn követik egymást a mérkőzések. Mivel erre vágytunk, furcsa lenne, ha most elkezdenék panaszkodni a sűrű program miatt.”

www.instagram.com
" data-instgrm-version="14" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:540px; min-width:326px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);">

A mentális és fizikai felkészültséget, önmaga helyzetét könnyebbnek tartó kapus hisz a jó eredményben holnap este, amellett, hogy felhívja a figyelmet rá: irreális elvárásokat támasztani önmagukkal szemben hiba lenne:

„Papíron valóban van némi keresnivalónk a Groupama Arénában a Dinamo ellen. Bárhonnan nézem, az ukrán csapathoz vagyunk a legközelebb, és az is igaz, hogy a hazai pálya is a mi malmunkra hajtja a vizet. Ez apróság, mégis jelenthet előnyt. Mindent összevetve hiszem, hogy jó eredményt érünk el. Azzal, hogy bejutottunk a csoportkörbe, mi már elértük a célunkat. Álmodni persze, lehet, és a Ferencvárosnál mindig a győzelem a cél – de azért reálisak vagyunk".

Mint az interjúban feltett kérdésben választ adott rá, az ő érzékelése szerint Szerhij Rebrovnak nem ad extra motivációt párharc, ellenben a győzelmet ő is szeretné, mint mindenki más. És bár a csapatcél adott, a nemrég magyar válogatott kapuját is őrző futballista azt is elárulta az nso-nak, mi a személyes célja szerdán:

„Hogy megóvjam a kapunkat a góltól. Ha kapott gól nélkül játsszuk le a meccset, nagy baj már nem lehet.”

A Ferencváros–Dinamo Kijev találkozót holnap este 21:00-tól közvetíti az M4, ugyanakkor a Blikk helyszíni tudósítással és élő szöveges közvetítéssel is jelentkezik.