Dibusz Dénes: Ez egy komoly győzelem
)
A magyar bajnoki címvédő Varga Barnabás 44. percben fejelt góljával győzött 1-0-ra és ezzel két meccs után négy ponttal a 11. helyen áll a 36 együttest felvonultató ligaszakasz tabelláján.
"Azt gondolom, hogy ez egy komoly győzelem, hiszen a hazaiak jól játszottak, kreatívak voltak és főleg az első félidőben okoztak problémákat nekünk, mert többször is a védelmünk mögé tudtak kerülni" - nyilatkozott a válogatott hálóőr, hozzátéve, hogy a Genk a meccs ezen szakaszában szerencséjükre csak egy-két helyzetet tudott kialakítani.
"Istenigazából nagy probléma nem volt, de mégiscsak érződött, hogy nem mi uraljuk a mérkőzést. Viszont a félidő végén az is érezhető volt, hogy egyre inkább meg tudjuk tartani a labdát, az 50-50-es szituációkból mi kerülünk ki győztesen, amikből addig nem igazán tudtunk profitálni."
Dibusz azt is megjegyezte, hogy a második játékrész végén a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, ezért a Ferencvárosnak nagyon kellett küzdenie, de "okosan" játszva kihúzta csapata a lefújásig. A kapus szerint összességében a meccs képe olyan volt, amilyenre előzetesen számítani lehetett.
"Ez a meccs nagyjából úgy nézett ki, ahogy ez kinézhetett: azért annyira nem vagyunk jók, hogy itt hetven százalékban birtokoljuk a labdát, és teljesen kontroll alatt tartsuk a találkozót. Viszont annyira vagyunk erősek elöl, hogy tudtuk, ha stabilan védekezünk és masszív csapatjátékot játszunk, akkor lesznek olyan lehetőségeink, amikből veszélyesek lehetünk"