Hirdetés

Dibusz Dénes: Reméljük, hogy a jövőben több ilyen eset nem fordul elő

Fontos sikert arattak a zöld-fehérek
Fontos sikert arattak a zöld-fehérek - Fotó: IMAGO
Dibusz Dénes, a Ferencváros labdarúgócsapatának kapusa szerint az együttes végig hitt abban, hogy lehet keresnivalója a Salzburg ellen, amelynek otthonában csütörtök este egygólos hátrányból fordítva 3–2-es győzelmet aratott az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulós mérkőzésén.
Hirdetés

„Az első félidőben sem voltunk alárendelt szerepben, ugyanakkor azt gondolom, hogy a szünet után nagyon jól reagáltunk – nyilatkozta a találkozó után a 34 éves játékos, aki hozzátette, nem emlékszik, hogy bármilyen mérkőzésen sikerült volna nyolc perc alatt háromszor is betalálniuk. – Azt gondolom és úgy is éreztem, hogy végig nyílt volt az összecsapás, ugyanakkor hittünk benne, hogy meglesznek a lehetőségeink, mert éreztük, hogy ez a Salzburg nem jobb nálunk.”

A sérüléséből visszatért válogatott kapus azt is elárulta, hogy semmilyen fájdalmat, vagy problémát nem érzett a találkozó közben, és azt reméli, másnap sem lesz semmi gondja.

„Nagyon örülünk ennek a hét pontnak, amelyet az első három meccsünkön szereztünk, és ha otthon a Ludogorec ellen újabb hármat szerzünk, akkor az már szinte továbbjutást is érne. Azt gondolom, hogy ez mindannyiunk számára motiváció. Remélem, hogy a szurkolóinkat is lelkesíti és újra telt ház előtt fogunk majd játszani” – utalt a két hét múlva sorra kerülő budapesti El-mérkőzésre Dibusz.

Hirdetés

A kapus úgy fogalmazott, nehezen érthető és emészthető, hogy a Ferencváros szurkolóinak egy csoportját az osztrák hatóságok nem engedték át a határon, ugyanakkor szerinte „ezt magasabb szinten kell rendezni, mint a klub. Ahogyan a délutáni videoüzenetben elmondtam, értük is küzdöttünk, ugyanakkor sajnáljuk, hogy ők a helyszínen nem élhették át ezt a győzelmet. Reméljük, hogy a jövőben több ilyen eset nem fordul elő” – mondta a hálóőr.

A Ferencváros három forduló után hét szerzett ponttal a nyolcaddöntőt érő hetedik helyen áll az Európa-liga alapszakaszában. Két hét múlva a következő körben a bolgár Ludogorecet fogadja.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés