Diego Simeone gladiátorokhoz hasonlította játékosait a drámai barcelonai kupameccs után

Sokáig emlékezetes mérkőzést hozott kedd este a Barcelona és az Atlético Madrid összecsapása a spanyol Király-kupa elődöntőjében. A 4–4-es döntetlenre végződő találkozó után Diego Simeone, a vendégek vezetőedzője méltatta a játékosai hozzáállását.

„Nagyon jól kezdtünk, ezt az első negyedórában szerzett kettő gólunk is mutatta. Majd a Barcelona feljavult, hatalmas lendületet adott neki a szépítés. Olyan hibákat követtünk el, gondolva itt főként a szögletekre, amin javítanunk kell – utalt Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az AS-nak arra, hogy a katalánok az első félidőben két, pontrúgásból szerzett góllal fordítottak. – Aztán visszajött a Barcelona a meccsbe, elhúzott 4–2-re, és úgy tűnt, kezd elúszni a párharc, de a játékosaim megmutatták, hogy mennyire tudnak és akarnak küzdeni."

Simeone hozzátette, a hajrában szerzett két góllal nagyon fontos döntetlent értek el az odavágón, játékosai mentális erejét pedig a gladiátorokhoz hasonlította – olvasható a Mundo Deportivo cikkében.

S melyik gólnak örült a legjobban?

„A negyedik gólnak, ez egyértelmű. 4–2-es állásnál nagyon nehéz helyzetben voltunk, de a csapat bátor volt. S amikor Sörloth kiegyenlített, azt gondoltam, hogy olyan estét zártunk le, amely nagyon boldoggá tette szurkolóinkat."

A Barca-szurkolóknak hamarosan rémálmuk lesz a norvég csatártól, Alexander Sörlothtól. A „matracosok" játékosa az őszi bajnokin is az utolsó percben szerzett gólt – ezzel három pontot szerezve csapatának  –, s most is hasonlóan tett.

„Olyan jó érzés a Barça ellen játszani! Azt hiszem, negyedik vagy ötödik alkalommal lőttem gólt a Barcelona ellen itt, a stadionjukban. Amikor reggel felébredtem, tudtam, hogy gólt fogok lőni."

EZT OLVASTA MÁR?