Domináns ETO, edzőváltást érő újpesti vereség, kapaszkodó Nyíregyháza – érdekességek az NB I 30. fordulójáról
)
Döntetlent játszott egymással a listavezető Ferencváros és a második helyezett Puskás Akadémia, így a két élcsapat között megmaradt a hárompontos különbség. A zöld-fehérek többet támadtak ugyan, de ezúttal a hatékonyság elmaradt, így az 1–1-es végeredmény inkább a felcsútiaknak kedvező, különösen, ha hozzátesszük, hogy a hátralévő három fordulóban Hornyák Zsolt vezetőedző együttese a Debrecen (otthon), a Kecskemét (idegenben) és a Diósgyőr (o) ellen játszik. Ellenben a Ferencváros idegenben játszik a Paks, majd pályaválasztóként a Fehérvár ellen, végül az ETO-parkban fejezi be az idényt.
Bár a Loki számtalan helyzetet kihagyott az MTK Budapest ellen, lényegében Gonda Suicsinak köszönheti a pontszerzést, mert a japán kapus kivédte Bognár István büntetőjét. Az egy ponttal a Debrecen maradt a tizenegyedik, kieső helyen, s meglehet, hogy az utolsó fordulóban, a Fehérvár elleni bajnokin dől el, melyik csapat lesz a másik kieső – az egyik szinte bizonyosan a Kecskemét.
)
Újpest–ETO FC Győr 2–3 (0–0)
Az ETO FC Győr szétfutotta az Újpestet a Szusza Ferenc Stadionban, nem mellékesen szebbnél szebb gólokat szerzett, és sorozatban tizenharmadik bajnokiján is veretlen maradt. Borbély Balázs vezetőedző együttesének szinte biztos a negyedik helyezése, s ha a keret egyben maradt, esetleg még a nyáron erősödik is, a következő idényben potenciális dobogós aspiráns lehet a csapat. Ellenben a lila-fehérek folytatták mélyrepülésüket, mivel a legutóbbi tizennégy fordulóban csupán egyetlen győzelmet képesek felmutatni, még április közepén a Debrecen ellen (2–1), egyébként pedig hat vereség és hét döntetlen a mérlegük. Az újabb vereség következtében az Újpest vezetősége még szombat este közös megegyezéssel szerződést bontott Bartosz Grzelak vezetőedzővel, s hétfő reggel sajtótájékoztatón be is jelentette, hogy Damir Krznar veszi át a szakmai munka irányítását. A horvát vezetőedző egy plusz egyéves szerződést írt alá.
A mérkőzés összefoglalója
Kecskemét–Nyíregyháza 2–2 (0–1)
Legutóbbi négy idegenbeli bajnokiján gólt sem szerzett a Nyíregyháza, ennek ismeretében dicséretes, hogy a Kecskemét otthonában 2–2-es döntetlent ért el. Szabó István vezetőedző visszatért Kecskemétre, ellenfélként, és másfél perc hiányzott, hogy a Szpari győztesen távozzon a Széktói Stadionból. Katona Levente a 94. percben egyenlített a lila-fehéreknél, de az egy pont szinte semmit sem ér, mert Gera Zoltán vezetőedző együttesének lemaradása hét pont a tizedik helyezett Zalaegerszeg mögött, s legfeljebb kilenc pontot lehet szerezni. Érdemes tudni, hogy pontazonosság esetén a több győzelem rangsorol, márpedig a KTE mindössze négy győzelemnél tart, míg a közvetlen riválisok (Debrecen, Fehérvár, Nyíregyháza) egyaránt nyolcnál, a Zalaegerszeg pedig hétnél, vagyis két csapatot szinte biztosan nem tud megelőzni.
A mérkőzés összefoglalója
Fehérvár–Paks 0–2 (0–1)
Bár a Fehérvár a nyolcadik helyen tanyázik, előnye csupán egy pont a tizenegyedik Debrecen előtt, ráadásul a legutóbbi öt forduló formáját tekintve utolsó, a legutóbbi tíz alapján is csak utolsó előtti. A Paks ellen a védelem két gyermeteg hibát vétett, amelyet követően az ellenfél kihasználta a lehetőséget, és könnyedén elvitte a három pontot a Sóstói Stadionból. Könnyen lehet, hogy a Fehérvár lesz a másik kieső, mivel a szerény eredménysor ismeretében nem valószínű, hogy a következő két fordulóban, az ETO FC Győr és a Ferencváros ellen pontot szerezzen – ráadásul mindkét bajnokin idegenben lép pályára. Az utolsó játéknapon a Debrecen elleni hazai mérkőzésen dőlhet el, hogy a háromszoros bajnok, éppen negyven éve UEFA-kupa-döntőt játszó klub alászáll-e a másodosztályba. Mindeközben a Paks a tavasszal továbbra is csak egyszer kapott ki, hétvégén a Ferencvárost fogadja, amely ellen a legutóbbi négy hazai bajnokin nem kapott ki, három győzelem és egy döntetlen a mérlege. Márpedig, ha Bognár György vezetőedző együttese legyőzi a Fradit, és a Puskás Akadémia is nyer, két fordulóval az idény vége előtt az első három helyezett között mindössze két pont lenne a különbség
A mérkőzés összefoglalója
)
Terítéken a magyar labdarúgás itthon és Európában, elemzések és interjúk a Sportal Tv műsorán. Nézze minden hétfőn a HazaiPálya adásait! Az adásokat megtalálja a Sportal YouTube-csatornáján is.