Doppingolt az olimpiai bronzérmes bokszoló, két évre eltiltották

Doppingvétség miatt két évig nem léphet ringbe Imam Hatajev (Fotó: Getty Images)
Doppingvétség miatt két évig nem léphet ringbe az amatőrök között a félnehézsúlyban olimpiai és világbajnoki bronzérmes orosz bokszoló, Imam Hatajev.

A 30 éves ökölvívót a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) tiltotta el. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt tevékenykedő ITA közlése szerint Hatajev tavaly áprilisi mintájában mutatták ki a nyomait a tiltólistás klomifénnek. Olyan hormonmodulátorról van szó, amelyet a doppingoló sportolók anabolikus szteroidok használata után a szervezet természetes tesztoszterontermelésének helyreállítása céljából alkalmaznak.

Az amatőrként csaknem háromszáz mérkőzést vívott Hatajev, aki a 2021-es tokiói olimpián és a 2023-as világbajnokságon is félnehézsúlyban lett bronzérmes, már a profik táborában is ringbe szállt az elmúlt években. A hivatásosoknál eddigi mind a tíz meccsét megnyerte, kilencet kiütéssel. A tizenegyedik fellépését július 12-re tervezik, amikor is New Yorkban kellene kötelek közé lépnie a WBA korábbi félnehézsúlyú bajnoka, a kubai David Morell ellen. Kérdés, hogy az ITA bejelentése változtatásra készteti-e az amatőr boksztól független profi világszervezet döntéshozóit, s új ellenfelet keresnek Morellnek.

EZT OLVASTA MÁR?