Dráma a jégen: mérkőzés alatt lett rosszul a hokis

Jay Bouwmeesterért aggódnak szerettei és a szurkolók, a szívével van gond /MTI APJack Dempsey
Anaheim — Drámai pillanatokat éltek át a jelenlévők az Anaheim Ducks és a St.

Louis Blues mérkőzése alatt. Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapjának meccse ugyanis félbeszakadt, miután a vendégek klasszisa, Jay Bouwmeester (36) rosszul lett. A kanadai hokis az első harmadban, 1-1-es állásnál, egy cserét követően esett össze a kispadnál. A segítség azonnal érkezett hozzá.

Szerencsére az orvosi stáb tagjai rögtön elkezdték Jay stabilizálását, ami sikerrel járt. Játékosunk végig eszméleténél volt, a végtagjait képes volt mozgatni. Az UC Irvine orvosi központba szállították” – írta hivatalos közleményében a St. Louis Blues.

Bouwmeester állapota továbbra is stabil, de aggasztó lehet, hogy az első jelentések szerint a szívével adódtak gondok.

A történtek után a két csapat tagjai a bírókkal konzultálva úgy döntöttek, nem folytatják a mérkőzést.

A Blues színeiben tavaly Stanley-kupát, Kanadával 2003-ban és 2004-ben világbajnokságot, 2014-ben pedig olimpiai bajnoki címet nyerő Bouwmeesternek a jelenlegi már a 17. NHL-szezonja. Az idényben az Anaheim elleni volt az 57., pályafutása során pedig az 1241. mérkőzése. Kérdés, hogy a történtek után folytathatja-e karrierjét.

Legfrissebb videók