Drámai győzelmet aratott a Dortmund a Bundesligában
Niko Kovac csapatának alaposan meg kellett szenvednie a vendégcsapat legyőzéséért. Bár a hazaiak 70%-ban birtokolták a labdát, és 27 lövést eresztettek meg a kapura, nem találtak rést a „Kecskék” védelmén.
Végül a mérkőzés utolsó pillanataiban szerezték meg a győztes gólt, amikor a vendégek egy sérülés miatt emberhátrányba kerültek. Mivel Lukas Kvasnik már minden cseréjét kihasználta, tíz emberrel kellett befejezniük a meccset. A létszámhátrányban lévő Köln nem tudta megakadályozni, hogy egy szöglet után Maximilian Beier a 96. percben otthon tartsa a három pontot a Dortmundnak.
A sárga-feketék ezzel 17 ponttal a harmadik helyen áll a tabellán, míg a Köln harmadik vereségét szenvedte el, és 11 ponttal a nyolcadik helyen található. A következő fordulóban a Dortmund Augsburgba utazik, míg a Köln a Hamburgot fogadja.