Egy drogdíler fenyegetése örökre beleégett a brazil játékos emlékezetébe
)
Felipe Melo januárban, 41 évesen fejezte be pályafutását. A brazil játékos visszatekintett futballista karrierjére, és felidézett egy gyerekkori epizódot, amikor 15 évesen egy magas, tetovált drogdíler fenyegette meg.
Időnként ilyen emberekkel lógtam. Egy nap ez az ember félrehúzott, olyan szemekkel nézett rám, amiket sosem felejtek el, és azt mondta: Lelőlek, ha még egyszer meglátlak itt. Van jövőd a futballban, nem akarlak többé itt látni. Hallgattam rá. Nem tudom, mi történt vele. Azt hiszem, meghalt
– mondta a Gazzetta dello Sportnak adott interjúban Felipe Melo.
Szombaton az Inter és a Juventus csap össze a Serie A-ban. Felipe Melo mindkét klub mezét viselte.
Jó emlékek. Majdnem 100 meccset játszottam a Juventusban, de fiatal és éretlen voltam. Tucatnyi hibát követtem el, és mindegyikért megfizettem. Amikor elvesztettem a labdát, a szurkolók kifütyültek, én pedig elküldtem őket a pokolba. Amikor hazamentem, a feleségem leszidott. Gyerek voltam. Mindenkivel vitatkoztam, visszabeszéltem, rosszkedvű és ideges voltam. Még Chiellinivel is vitatkoztam. Most kibékültünk. Szeretettel búcsúztunk egymástól a klubvilágbajnokságon
– vallotta be Melo.