Hiába Dzsudzsák parádés gólja, az ETO elvitt egy pontot Debrecenből – videó
)
Az első játékrészben a kapusok játszották a főszerepet, kettejük közül is a debreceni Varga Ádám emelkedett ki, aki több bravúros védéssel segítette csapatát – írja az MTI.
Mindkét csapat bátran felvállalta a támadásokat, érvényes gólt azonban egyik sem tudott szerezni a szünetig.Nem sokkal a fordulást követően előnybe került a Debrecen, a válogatottsági rekorder, Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból tekert a kapuba, mind a sorfal, mind a vendégek kapusa nagyot hibázott.
A 64. percben ritkán látható jelenetsor végén büntetőhöz jutottak a vendégek: egy beívelés közben a korábbi győri futballista, a 70-szeres válogatott Lang Ádám párharca közben felemelte mindkét kezét - jelezve, hogy ő hozzá sem ért ellenfeléhez -, a labda azonban így rápattant, a játékvezető némi videózást követően a 11-es pontra mutatott, Paul Anton pedig kiegyenlített.
A gól után a Győr lendületbe jött és futószalagon alakította ki a veszélyes helyzeteket a Debrecen kapuja előtt, de az eredmény nem változott.