Hirdetés

Elküldött tehetségből sztárigazolás: Ezét hamarosan bejelenti az Arsenal

Eberechi Eze legendaként hagyja el a Crystal Palace-t (Fotó: IMAGO)
Eberechi Ezét tizenhárom éves korában hagyta el az Arsenal akadémiáját, de hamarosan csillagászati összegért cserébe térhet vissza egykori csapatához.
Hirdetés

Egészen a nyár végéig úgy tűnt, hogy Eberechi Eze játékjogát a Tottenham szerzi meg, viszont Kai Havertz térdsérülése keresztülhúzta a londoni számításokat. A német támadó kiesése után ugyanis az Arsenal ismét bejelentkezett a Crystal Palace-nál, amely végül az „ágyúsoknak” adta el a 12-szeres angol válogatott játékosát.

Eze már nem is került be a Palace Konferencialiga keretébe, s Oliver Glasner azt is megerősítette, hogy a kockázat elkerülése végett már nem is számol vele.

Hirdetés

Ebs már nem fog nálunk játszani, így nincs értelme róla beszélni. Ez már a múlt. Most már csak sok sikert kívánhatunk neki az új klubjában, nekünk pedig az a feladatunk, hogy új játékosokat hozzunk, de ők a visszavágón már nem léphetnek pályára

– nyilatkozta a francia tréner, akinek csapata gól nélküli döntetlennel indította a Premier League 2025–2026-os kiírását.

Korábban a Milwall utánpótlásából is kikerült

Hirdetés

A hamarosan bekövetkező átigazolás apropóján az X-közösség (korábban twitter) előszedte Eze egyik korábbi posztját, amikor a Milwall is elküldte.

Esküszöm, sikerülni fog, és amikor sikerül, ezt a tweetet fogjátok mutogatni

– írta ki az akkor már az Arsenal, a Fulham és a Reading utánpótlását is megjárt támadó.

Tíz évvel később így kijelenthető, hogy a Palace közönségkedvence tényleg megcsinálta, hiszen az „ágyúsok” 60 millió fontot sem sajnálnak kifizetni érte.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés