Hirdetés

Edzőváltás Újpesten, Nebojsa Vignjevics visszatért – hivatalos

Az Újpest labdarúgócsapata hivatalos közleményt adott ki, amelyben leírta, hogy Milos Kruscsicsot Nebojsa Vignjevics váltja a kispadon.
Hirdetés

Az Újpest FC a csütörtöki napon közös megegyezéssel hivatalosan is szerződést bontott Milos Kruscsics vezetőedzővel. A klub megköszöni mindazt, amit a szerb szakember az Újpestért tett, és sok sikert kíván neki a továbbiakban! A csapat irányítását a lila-fehér szurkolók által is jól ismert Nebojsa Vignjevics veszi át. 

Hirdetés

Az 54 éves szerb edző 2013 októbere és 2020 júniusa között irányította az Újpestet, ez idő alatt 258 mérkőzésen ült a kispadon, 107 győzelem mellett, 75 döntetlent és 76 vereséget tudott felmutatni. Vignjevics közel hétéves IV. kerületi karrierje alatt kétszer is Magyar Kupa-győzelemig vezette a csapatot (2014, 2018), 2014-ben magyar Szuperkupát, 2018-ban bajnoki bronzérmet is szerzett – áll a klub közleményében.

Az Újpest 24 forduló után csak a tizedik helyen áll, két ponttal megelőzve a már kieső helyen tanyázó Budapest Honvédot. A csapat a válogatott szünet előtti utolsó mérkőzésen súlyos, 5–1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémia vendégeként. Vignjevics április 1-jén, a ZTE elleni hazai bajnokin mutatkozik be (újra) a IV. kerületiek kispadján.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés