Egy fiatal magyar lányért is szoríthatunk a Forma-1-es hétvégén – Két-három női versenyző mondhatta el ezt eddig magáról
)
Ennek a hétvégének lesz az egyik betétversenye az Euroformula Open, amely idei első futamát rendezi a hétvégén. Ebben a sorozatban mutatkozik be idén a nagyon tehetség és fiatal Keszthelyi Vivien, egyetlen női versenyzőként indulva a módosított F3-as autóban, Team Motopark csapatában.
A szombati nap egyetlen kvalifikációs futammal kezdődik, amely meghatározza az első futam rajtrácsát, majd az első hat helyezettet ebből a futamból kiveszik, és fordított sorrendben állítják fel a második futam rajtrácsát. A két futam leggyorsabb körei alapján alakul ki a harmadik futam rajtrácsa, és a három verseny minden egyes futamán további két pontot szerezhet az a pilóta, aki a legtöbb helyet nyeri a rajtpozíciójához képest.
Az öt résztvevő csapat egyike a Team Motopark, amellyel márciusban kötött szerződést a Forma-1-es álmokat dédelgető csinos, magyar versenyző. A csapatban még egy újonc szerepel, Jack Crawford személyében, illetve ott autózik majd a tapasztalt amerikai Cameron Das is.
„A legjobb, majd ha a pályán bizonyítom be, hogy érdemes volt szerződtetni. Ez egy teljesítményalapú iparág, és remélem, amit eddig láttak, az megerősítette a véleményüket rólam. Ez egy újabb, hatalmas lépés a karrieremben, de az igazi munka majd csak most jön.
Mindig is hittem, hogy eljuthatok idáig, de most annyira örülök, hogy nem találok szavakat. Ez már túlmutat az egyéni karrieremen. Hálás vagyok a szüleimnek, az Audi Sport szakmai vezetőségének és az anyagi támogatóknak, akik a pályafutásom kezdetén lehetőséget adtak arra, hogy a motorsportban a legjobbat nyújtsam.
Magyar autóversenyzőként büszke vagyok arra, hogy egy topcsapattól kaptam lehetőséget a legmagasabb osztályba jutni. Ez, mint tudjuk, nemzetközi szinten nagyon keveseknek adatik meg, különösen a női pilóták között. Talán két-három női versenyző mondhatja el ezt magáról a világon." – mesélte Keszthelyi Vivien
2014-ben, külön engedéllyel kezdett el versenyezni a FIA Swift Cup Europe-sorozatban. Egy évvel később már az Audi Sport Racing Academy egyetlen női és legfiatalabb tagja volt. 2016-ban, mindössze 15 évesen megnyerte a Közép-Európai Zóna Túraautó bajnokságot. Három éve az Audi TT Cup sorozatban második helyen végzett, ezzel a nemzetközi GT4-es bajnokságok történetének legfiatalabb pilótája lett, aki dobogóra állhatott.
Szombaton 10 órától a selejtezőt, majd az F1-esek harmadik edzése után, 13:25-től az első futamot rendezik meg. A második verseny 16:25-től lesz. Vasárnap pedig a harmadik verseny kezdési időpontja 12:15. 2021-ben nyolc helyszínen lehet majd látni Keszthelyi Vivient, így július 11-én a Hungaroringen találkozhatunk vele.
Ez is érdekelheti: (Már a közös jövőjüket tervezik: három éve alkot egy párt Keszthelyi Vivien és Schumacher fia)