Olasz foci

Egy korai büntetővel verte a Roma a sereghajtót - videóval

Lorenzo Pellegrini a kilencedik percben szerezte azt a gólt, amivel végül a Roma 1–0-ra nyert a Sampdoria otthonában a Serie A 10. fordulójában.

Dejan Sztankovics egy Bologna elleni döntetlennel debütált a Sampdoria kispadján, míg első hazai meccsén a Roma várt a szerb trénerre és a tabella alján nyeretlenül kullogó csapatára. A rómaiak legutóbbi két bajnokijukon az Intert és a Leccét is legyőzték, és a két csapat formáját elnézve nagy meglepetés lett volna, ha pont nélkül marad a Marassiban José Mourinho együttese.

Jól is kezdtek a vendégek, ugyanis már a találkozó legelején büntetőhöz jutottak Bartosz Bereszynski kezezését követően: a lengyel csapatkapitány Tammy Abraham beadásába kapott bele, a játékvezető pedig a VAR segítségével meg is adta a jogos tizenegyest. A labda mögé a római „cséká”, Lorenzo Pellegrini állt, aki esélyt sem adva a kapusnak, nagy erővel lőtt a jobb felsőbe.

Végül mint kiderült, ez a találat el is döntötte a három pont sorsát. A hazaiak szinte teljesen veszélytelenek voltak a Roma kapujára, míg a fővárosiaknál a csereként beálló Nicolo Zaniolo két nagy lehetőséget is elrontott. Az olasz válogatott támadó a 95. percben a kapust is kicselezve ugyan betalált, ám az akció lesről indult, így a gól jogosan érvénytelenítették.

A Roma így sorozatban harmadik bajnokiját is megnyerte és megelőzte az egymással remiző Lazio, Udinese kettőst, míg a Sampdoria továbbra is nyeretlenül sereghajtó, Dejan Sztankovics pedig vereséggel mutatkozott be a hazai közönség előtt.