Egy matematikus kiszámolta, ki a legjobb focista a világon: Puskás is a listán van
)
Dr. Tom Crawford matematikus, aki maga is nagy futballrajongó, évek óta vitázik szurkoló ismerőseivel, hogy Pelé, Platini, Messi, vagy éppen Cristiano Ronaldo a világ legjobb futballistája. Nem egyszerű a korszakok zsenijeit összehasonlítani. A tudományok jó ismerője így a matematikát hívta segítségül, hogy örökre pontot tegyen a vita végére.
Hét pontból álló algoritmus alapján értékelte a korszakos sztárokat, hogy eldöntse a vitás kérdést. Mindezek alapján Cristiano Ronaldo került az első helyre, Puskás Ferenc pedig a negyedik legjobb lett Crawford szerint, előtte Lionel Messi és Pelé szerepel még.
Ahhoz, hogy egyáltalán szerepelhessen valaki a listán, legalább kétszer Aranylabdát kellett nyerni, vagy 1956 előtt valamely komoly nemzetközi elismerésben kellett részesülniük. Ezek alapján tízen maradtak: Cristiano Ronaldo, Messi, Pele, Maradona, Marco van Basten, Johan Cruyff, Puskás, Di Stefano, Ronaldo (a brazil) és Michel Platini.
A hét legfontosabb kritérium a pontozás során
- Klubbal elnyert díjak (hazai és európai) az UEFA együtthatójával súlyozva.
- Nemzetközi szinten elnyert díjak – 150 pont a világbajnokságért, 100 az Európa-bajnokságért vagy a Copa America, a gólkirályi címért járó extrákkal.
- Klubszínekben szerzett gólok.
- Nemzetközi szinten szerzett gólok.
- Az Aranylabdában kapott szavazatok – az Aranylabda-győztesnek adott szavazatok száma osztva az első három játékos összes szavazatával. Ez megszorozva százzal, hogy százalékot kapjunk.
- Egyéni rekordok, például egy klub vagy nemzet gólkirálya, vagy egy verseny gólkirálya.
- „Z-Faktor” szezonok vagy „matematikailag kiemelkedő szezonok”, ahol a játékosok góljai vezenek csapatuk sikeréhez.
C. Ronaldo a hétből szinte mindegyik kategóriában kiemelkedett. Ötször nyert Bajnokok Ligáját három különböző ország csapatával. Puskás Ferenc a harmadik kategóriában lett a legjobb a 629 meccsen elért 625 góljával. Ezzel még Pelét is felülmúlta, akinek 659/643 volt a mutatója. Cristiano Ronaldo szinte majdnem minden kategóriában az eső három között volt, így nem meglepő, hogy az összetettben is az élen végzett.
)
„Hatalmas futballrajongóként régóta vitatkozom barátaimmal, hogy ki minden idők legnagyobb játékosa. Matematikusként szerettem volna olyan tételt felállítani, amivel pontosan ki lehet számolni és össze lehet hasonlítani. Bár Cristiano Ronaldo kiemelkedett az algoritmusomból, nyilvánvaló, hogy a többi játékos statisztikája is teljesen hihetetlen, így biztos vagyok benne, hogy a vita folytatódik!" – mondta dr. Tom Crawford.